Hirdetés

A Razer gamereknek szánt okostelefont dobna piacra

|

A Razer egyre inkább közel kerül ahhoz, hogy már telefont is gyártson, hála a legutóbbi beruházásának.

Hirdetés

A Bloomberg forrásai szerint a Razer a közeljövőben olyan okostelefonokat bocsátana áruba, amelyeket kifejezetten gamereknek szánnak. Hogy ez pontosan mit is jelent, arról egyelőre nem beszéltek.

Hirdetés

Ez nem is lenne olyan meglepő, mint elsőre hangzik, hiszen a cég idén vásárolta fel az okostelefonokat gyártó Nextbitet. Ezidáig még nem volt olyan publikus projekt, amibe bevonták a telefongyártót, lehet, hogy éppen majd ez lesz az.

A Razer egyébként meglépné a tőzsdén részvényeik első nyilvános forgalomba hozatalát, és mivel korábban 5 milliárd dollár összértékűre becsülték a céget, nem kizárt, hogy ekkora tőkével és a Nextbit gyártóval tényleg megpróbáljanak belépni az okostelefonok piacára.

A hivatalos bejelentésre viszont még várnunk kell, mert legkorábban csak idén októberben lépne be a Razer a tőzsdére. Ennek fényében remélhetőleg gyorsan kiderül, hogy mit is terveznek pontosan, és hogy milyen is lenne egy "gamer okostelefon". Vannak ezen a fronton már keserédes emlékeink, elég csak a Nokia és a Sony régi próbálkozásaira gondolni, de azért kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)