Hirdetés

A Razer alkalmazottak arra panaszkodnak, hogy cég rettegésben tartja őket

|

Több alkalmazott mesélt arról, hogy a prominens gamer periféria gyártónál a vezérigazgató és a felettesek rendszeresen alázzák meg a beosztottakat

Hirdetés

Komoly iparág épült arra, hogy profi tanácsadók segítség a cégeket, hogyan tudnak megfelelő légkört teremteni dolgozóiknak. Noha egyre több vállalatnak fontos, hogy az alkalmazottai hogy érzik magukat, amíg a munkahelyükön vannak, azt nem lehet kijelenteni, hogy mindenhol ez az elfogadott standard. A Kotaku nemrégiben egy hosszabb cikkben foglalkozott azzal, hogy a Razernél elég gyakori, hogy az emberekkel üvöltöznek feletteseik és mindennapos, hogy kirúgással fenyegetik a dolgozókat.

Hirdetés

Megalázott dolgozók

A cikkhez 14 korábbi Razer alkalmazottal készítettek interjút, ami alapján elég könnyen kivehető, hogy a toxikus bánásmód, a legfelső szintről, Min-Liang Tan vezérigazgatótól ered, aki gyakran alázza meg beosztottait, ha nem elégedett a munkájukkal. Tan 2005-ben a cég alapítói között volt és sokszor referált úgy magára és cégére, mint akik nem csak megalkották az első gamer egeret, de beindították az egész gamer periféria gyártást.

"Lényegében azért voltunk ott, hogy szolgáljuk és pénzt csináljunk a vezérigazgatónak."

- mesélte az egyik alkalmazott, majd egy másik hozzátette:

"A Razer első ránézésre egy király helynek tűnik, viszont amikor elkezdesz náluk dolgozni, rájössz, hogy folyamatosan az életedért küzdesz. Vagy megfeszítve dolgozol vagy azonnal megmondják, hogy kopj le."

A beszámolók alapján a cégnél akkor vagy jó alkalmazott, ha szó nélkül túlórázol, amikor a feletteseid ezt követelik meg tőled, ennek visszautasítása könnyedén az ember állásába kerülhet - ezeket a plusz munkaórákat pedig nem is mindig fizetik ki tisztességesen. 

Többen mondták azt, hogy szabadságuk alatt is berendelték őket az irodába, illetve olyan is akadt, akit Tan a nászútjáról hívott be az irodába, vagy akkor parancsolt rá, hogy azonnal menjen dolgozni, amikor az illető az intenzíven volt a balesetet szenvedett gyermeke mellett.

A Razer nagyjából 1300 embert foglalkoztat, legnagyobb irodái Kaliforniában, Szingapúrban, Kínában, Tajvanban, Németországban és Törökországban vannak; a vezérigazgató legtöbb idejét a szingapúri székhelyen tölti, azonban a kaliforniai alkalmazottak elmondták, hogy az erőszakos viselkedést a különböző irodavezetők csatornázzák be a többi irodához.

Ha valamikor látogatóba érkezik, akkor nyitott ajtónál üvölt a behívott alkalmazottakkal, hogy az egész iroda hallhassa. Volt akit azzal fenyegetett, hogy megver, illetve egyszer arra is sor került, hogy egy tárgyat vágott valakihez, ami szerencsére célt tévesztett.

Erre Tan csak annyit reagált, hogy olyan már előfordult, hogy egy szerinte rosszul sikerült prototípust a falhoz vágott, de soha senkit nem bántott.

A szebb jövő reménye

Sok alkalmazott amiatt tartott ki, mert hogy Tan mindig azt ígérte, hogy ha jól dolgoznak, akkor amikor a cég tőzsdére megy, mindenki olyan fizetéseket kap majd, hogy abból akár egy Lambhorginit is vehet. Sokan úgy írták le, hogy a cég ezt mézesmadzagként használta, hogy többet dolgozzanak, de mindig halogatták a dolgot. Végül 2017-ben megtörtént az esemény és voltak olyanok, akik valóban szép mesés bónuszokat kaptak, viszont mások egy használt autó árát kapták a beígért busás összeg helyett. 

Tan mostanra Szingapúr 50 leggazdagabb embere között van a Forbes felmérése szerint, és sokan ünneplik, amiért a legfiatalabb szingapúri milliárdos, aki maga csinálta meg a szerencséjét. A volt beosztottai eltérően értékelik a cégénél töltött időt. Volt olyan aki azt mondta, hogy összességében pozitívnak értékeli az ott töltött időt, de tudja, hogy ez kissé Stockholm-szindróma szerű munkaviszony volt. Mások szerint nagyon jó kapcsolataik lettek a cégnél, mivel a kollégák olyanok voltak, mint a háborús bajtársak:

"Volt egy bajtársiasság közöttünk, mivel az a sok dolog, amin együtt keresztülmentünk, összehozott minket. Bajtársiasság vagy együttérzés - ki tudja?"

A vezérigazgató azt hangsúlyozta, hogy valóban tud indulatosan viselkedni, de ez csak azért van, hogy a legjobb termékeket gyárthassák le vásárlóknak. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)