Hirdetés

A Hang nélkül 2 valami fontosat mutat a mozik helyzetéről

|

A folytatás egy újabb reménysugár lehet az épp csak éledező moziknak.

Hirdetés

Már három éve annak, hogy a Hang nélkül berobbant a mozikba, szinte minden horrorrajongót meghódítva a síri csend és a hanghatások kreatív mixelésével. Az Emily Blunt és John Krasinski főszereplésével készült, Krasinski által rendezett film hamar kitermelte az 50 millió dolláros gyártási költségét, világszerte végül kb. 340 millió dollárt hozva a konyhára.

Így aztán nem is csoda, hogy a Paramount Pictures rábólintott a folytatásra, ami a koronavírus miatti halasztásból kifolyólag végül csak idén május 28-án érkezhetett meg az amerikai filmszínházakba. A június 17-én esedékes hazadi bemutatóra várva jó jel lehet, hogy az Emlékezet napjának ünnepi hétvégéjére időzített rajt nagyon jól sikerült: a Hang nélkül 2 négy nap alatt 58 millió dolláros bevételt hozott össze a tengerentúlon.

Hirdetés

Ebből 48,38 millió a normál hétvégi időszakban folyt be, amit a fegyveres szolgálatban elhunytak előtt tisztelgő hétfői ünnepen további 10 millió dollárnyi jegyeladás tetézett. Ezzel pedig a Hang nélkül 2 látványosan megközelítette az első részt, ami az első hétvégéjén 50 millió dollárnyi bevételt termelt (az a bemutató nem hosszú hétvégére esett, így tehát a normál hétvége adja az összehasonlítási alapot).

Ami pedig a fogadtatást illeti, a Metacriticen jelenleg 71 pontos Metascore-on és 8,2 pontos felhasználói értékelésen áll a film, míg a Rotten Tomatoeson 91%-kal birtokolja a Fresh-plecsnit.  Mi már nagyon várjuk, hogy láthassuk Abbotték újabb kálváriáját a szuperhallású idegenekkel, a hazai premierig pedig a magyar szinkronos előzetessel vigasztalódhatunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)