Hirdetés

Resident Evil 2 - a Capcom egyik legjobban rajtoló játéka lett a Steamen

|

Erős startot produkált a felújított kaland, ám még a nagy népszerűség ellenére sem sikerült lenyomnia a japán kiadó egy tavalyi alkotását.

Hirdetés

Végre megérkezett a Resident Evil 2 remake, amire nagyon sok rajongó várt már világszerte. Gyanítható volt, hogy már a megjelenés napján rengetegen visszatérnek Raccoon Citybe, és az első adatok alapján úgy tűnik, be is igazolódott ez a feltételezés.

Hirdetés

Még csak ma jelent meg a felújított Resident Evil 2, de már volt olyan pont, amikor egyszerre több mint 68 ezren voltak játékban, ami bizony egy elég szép eredmény. Ráadásul a cikk írásának pillanatában továbbra is több mint 63 ezren küzdenek a túlélésért a zombiktól nyüzsgő városban, szóval a jelek szerint tényleg rengetegen rárepültek a játékra már az első nap. Illetve a sorozat többi részéhez viszonyítva is erős kezdés ez.

Azonban a remake-nek még így sem sikerült felülmúlnia a tavaly megjelent Monster Hunter: Worldöt, amiben már a megjelenéskor előfordult, hogy egyszerre nagyjából 329 ezren vadásztak a szörnyekre.

Ti megvettétek már a Resident Evil 2 remake-et?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)