Hirdetés

A Capcom szerint nincs baj a Resident Evil 3 eladásaival

|

A játékból digitálisan nagyjából 1 millió fogyott az első öt napban.

Hirdetés

A Resident Evil 2 Remake egy csodálatos játék volt, aminek egyszerre sikerült megőrizni elődje hangulatát és minden pozitívumát, valamint megújítani a játékot annyira, hogy azok számára is maradéktalanul élvezhető legyen, akik most találkoznak vele először. A Resident Evil 3 Remake-ről ez sajnos nem mondható el, hiszen rengeteg fontos elemet kivágtak belőle, és hiába lett szép és hangulatos, valahogy nem az igazi. 

Hirdetés

Nemrég a steames aktivitáson és a brit bolti eladásokon is látszott, hogy a PC-sek nem kaptak rá annyira, mint tavaly februárban a Resi 2-re, és a Capcom is egy kissé kozmetikázott számot tett közzé. 2 millió példány került ki eddig a játékból (minden platformot tekintve), melynek közel felét digitálisan vásárolták meg a játékosok, a másik fele pedig csak a boltokig jutott el, azt nem tudni, onnan mennyi talált ténylegesen gazdára. A Resident Evil 2 hárommillióig jutott egy hét alatt.

Elvileg már készül a negyedik rész remake-je is, remélhetőleg az több gondoskodást fog majd kapni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)