Hirdetés

A Rockstar új álláshirdetése láttán megint beindultak a GTA 6 pletykák

|

Nyílt világú, karakterközpontú játék fejlesztéséhez keresnek új munkatársakat.

Hirdetés

Egy friss álláshirdetés alapján a Rockstar most épp Animated Systems Programmer pozícióra keres tapasztalt szakembereket. A felhívás szövege szerint a tehetséges, szakképzett animátoroknak egy hatalmas nyílt világú játékon kellene dolgozniuk. 

Hirdetés

Természetesen a hirdetésben nincs konkrétan megjelölve, hogy milyen címről is van szó, ez a nyílt világú, karakterközpontú játék pedig tényleg a világon bármi lehet a GTA 6-tól egészen a Bully 2-ig (persze a legtöbben azonnal a GTA-sorozat folytatását vizionálták, aminek mi is nagyon tudnánk örülni), valamint nyilván teljesen új IP-it is készíthet a Rockstar csapata. Kiderült a szövegből az is, hogy következő generáció hardverekre zajlik majd a fejlesztés, tehát a készülő játék a PS5-öt és az új Xbox konzolt célozza majd meg. Ez teljesen összecseng a cég utóbbi években tapasztalt üzletpolitikájával, hiszen a GTA 5 és a Red Dead Redemption 2 is először konzolokra érkezett, utána jelent csak meg PC-re. 

Szerintetek min dolgozhat gőzerővel jelenleg a Rockstar? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)