Hirdetés

Rövidesen véget ér az egyezség, ami PlayStationön számos előnyt biztosított a Call of Duty-rajongóknak

|

Tálcán kínálja magát a kérdés, hogy vajon mi lesz, miután véget és a Sony és az Activision Blizzard megállapodása.

Hirdetés

Kedden jelentette be a Microsoft, hogy mind a Nintendóval, mind az Nvidiával aláírt egy 10 évre szóló szerződést, amelynek értelmében az Xbox Game Studios, és ha a felvásárlás akadálytalanul végbemegy, az Activision Blizzard címei is elérhetők lesznek az előbbi konzolján (illetve konzoljain, ha közben megérkezik a Switch utódja), valamint az utóbbi GeForce Now nevezetű felhőszolgáltatásában. A redmondiak szerint ezzel körülbelül 150 millió olyan eszközre juthat el a versenyjogi hatóságok vizsgálatainak célkeresztjében álló Call of Duty széria, amin pillanatnyilag hiába is keresnénk.

Hogy ez elég lesz-e az Európai Bizottság, a brit CMA és az amerikai FTC meggyőződésére, még kérdéses, ám tény, hogy most már mindkét említett vállalat támogatja az akvizíciót, ami ellen az Electronic Arts, a Take-Two, a Valve, de még az iparág legnagyobb szereplője, a Tencent sem emelt kifogást. Mindeközben Sony változatlanul köti az ebet a karóhoz, elégtelennek tartva a tízéves ajánlatot, pedig épp kifut az időből.

Hirdetés

Brad Smith, a Microsoft elnöke a CNBC-nek adott interjúban szóba hozta, hogy 2024 folyamán lejár a Sony és az Activision Blizzard között létrejött marketingmegállapodás, aminek az elmúlt években számos előnyét élvezhették azok, akik PlayStation 4-en vagy PlayStation 5-ön nyúzták a Call of Duty epizódjait. Ha a Sony elfogadná a Microsoft ajánlatát, kettő helyett még tizenkét évig biztosan garantálhatná a konzoljait választó játékosok millióinak a hozzáférést a franchise-hoz, igaz, már csak paritásos alapon, tehát nem lennének exkluzív tartalmak, sem extra bétakörök.

A japánok természetesen építhetnek arra - és láthatóan építenek is -, hogy a üzlet kútba esik, a Microsoft nem kapja meg a hatóságok hozzájárulását, és még a végső lehetőséget is elbukja, azaz veszít a bíróságon, ám ebben az esetben nemcsak egy sértett konkurenssel kell majd számolniuk a jövőben, hanem egy jóval kevésbé barátságos Activision Blizzarddal. A Call of Duty, a World of Warcraft és a Candy Crush kiadója ugyanis akarja ezt az akvizíciót, legalább annyira, mint a redmondiak. Világosan tükrözik ezt Bobby Kotick nyilatkozatai, de elég beszédes a cég egyik alelnöke, Lulu Cheng Meservey twitteres aktivitása is, aki legutóbb az alábbi mémmel szemléltette, hogy az ő olvasatában mit művel pillanatnyilag a Sony.

Vagyis senkit sem lepne meg, ha a PlayStation gyártójának Canossát kellene járnia annak érdekében, hogy az Activision Blizzard fontolóra vegye a további együttműködést, és mélyebben a zsebébe kellene nyúlnia, mint legutóbb, hogy új megállapodás szülessen ahelyett, hogy az Xbox 360-as korszakot megidézve újfent a Microsoftnál legyen az előny, ha a Call of Dutyról van szó.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Ami pedig a franchise jövőjét illeti, egy eredményes hackertámadást követően kiderült, hogy a 2024-es epizód - az utolsó, amire még a Sonyval kötött megállapodás vonatkozik - a Cerberus munkacímet viseli, a fejlesztést pedig a Black Ops szériáról ismert Treyarch irányítja, és ugyanarra a motorra épül, amire a tavalyi Modern Warfare II, valamint az idén várható Modern Warfare spin-off a Sledgehammertől. Az Insider Gaming birtokába jutott dokumentumok alapján feltételezhető továbbá, hogy még jövőre is cross-gen címként gondolhatunk a Call of Dutyra, magyarán PlayStation 4-re és Xbox One-ra is megjelenhet az aktuális epizód. És arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy amennyiben végül csak minden a Microsoft elképzelése szerint alakul, azaz sikerül bekebeleznie az Activision Blizzardot, akkor a Nintendóval kötött megállapodást tiszteletben tartva össze kell hoznia egy switches átiratot is a 2024-es CoD-ból.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)