Hirdetés

A Snapchat is beszállna a gamingbe

|

A fotómegosztó alkalmazás a játékos közösség felé akar fordulni, és ehhez már be is húzott egy kiadót.

Hirdetés

Évekkel a Facebook játékos részlegének robbanása után most a Snapchat döntött úgy, hogy belenyúlna a gaming feliratú mézesbödönbe, nem is várnak vele sokáig. A Snap Inc. még idén ősszel beindítaná a platformot.

Hirdetés

A The Information jelentése szerint a Snapchat következő próbálkozása sokkal komolyabb lesz, mint eddigi gaminggel vagy gamifikációval kapcsolatos kísérletei. Egy alkalmazásba rejtett üzletből lehet majd letölteni a külsős fejlesztők által feltöltött játékokat, bár az még nem tiszta, hogy azokat a Snapchaten belül vagy kívül futtatja-e majd a rendszer.

A játékplatform már tavaly óta fejlesztés alatt áll, és a Snap Inc. első társa ebben a brit VR startup csapat, a PlayCanvas lett. A csapat a saját motorját is hozza, amivel VR élményeket képesek böngészőkbe ültetni.

Két héttel ezelőtt a Snap elérhetővé tette külsős fejlesztőknek a lehetőséget, hogy használják a Snapchat bejelentkező motorját és más sajátosságait (pl.: Bitmoji) a programjaikhoz. Ebből arra következtethetünk, hogy a fejlesztés stabil tempóban halad, és idén ősszel már tényleg láthatjuk, hogy mit is jelent pontosan a Snapchat játékos vagy játékosított modellje.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)