Hirdetés

Soha nem rajtolt még olyan jól Xbox konzol, mint a Series X és Series S

|

Ezt mutatja az is, hogy világszerte több helyen készlethiány van, és nem biztos, hogy idén sikerül kiszolgálni a keresletet.

Hirdetés

Két nappal ezelőtt, november 10-én megjelent az Xbox Series X és Series S, a kilencedik generáció első két konzolja, amik ugyan funkciók tekintetében nem kínálnak semmi extrát a One-okhoz képest, teljesítményben mégis jelentősen felülmúlják azokat. Végre 60, vagy akár 120 fps-sel játszhatunk, élvezhetjük a 4K felbontást, az újfajta ray tracinget, és más, korábban csak a PC-sek számára elérhető extrákat, amik a látványt lenyűgözőbbé, valósághűbbé teszik.

A Microsoftnak sikerült elkerülnie minden olyan hibát, amit az előző generáció elején elkövetett, és a Series konzolok már sokkal csábítóbbak tudtak lenni a Game Pass, az ígéretes projekteken dolgozó belsős stúdiók, meg persze a nyers erő miatt. 

Hirdetés

Azt nem tudjuk, hogy pontosan mennyi talált gazdára a Series X-ből és Series S-ből, és azt sem, hogy melyik volt a kelendőbb (valószínű, hogy az előbbi), de Phil Spencer annyit elárult, hogy 24 óra alatt még soha nem fogyott annyi Xbox konzol annyi országban, mint most. Ígéretet tett, hogy újratöltik a készleteket, amilyen gyorsan tudják.

Az Xbox 360-ból egyébként 2005-ös megjelenésekor szintén nem tudtak annyit gyártani, hogy elég legyen (a legendásan Sony- és Nintendo-párti Japánban persze nem volt ilyen probléma), az év végéig 1,5 millió példány került a boltokba. Az Xbox One-nak 2013-ban 24 óra kellett az 1 millióhoz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)