Hirdetés

A Sony már most bejegyeztette PS10-ig az elkövetkezendő konzoljainak nevét

|

A japán cégnek most nagyjából 2050-ig nem kell aggódnia, hogy valaki elhappolja előlük a PS neveket.

Hirdetés

Kevés dolog tartja most jobban lázban a gamer közösséget, mint az elkövetkezendő konzolgeneráció, amiről egyelőre nagyon keveset tudunk, és csak szivárgásokból következtethetünk arra, hogy vajon mennyire lesznek erősek vagy mennyi pénzünktől leszünk kénytelenek megszabadulni miattuk? Úgy tűnik, hogy a Sony gondol a jövőre, ugyanis már most bejegyeztette a PS6 nevet, sőt PS10-ig az összes többi számot is.

Hirdetés

A Sony Japan védette le a PS6, PS7, PS8, PS9 és PS10 neveket, ezzel pedig jó pár évre bebiztosította azt, hogy senki ne happolhassa el előlük a jól bejáratott brand-nevet. Ez persze egyáltalán nem szokatlan, hiszen a PS4 és a PS5 neveket 2006-ban jegyeztette be a cég, azaz abban az évben, amikor még csak a PS3-at dobták piacra. Azt is fontos hozzátenni, hogy ez sokkal inkább egy biztonsági óvintézkedés, mintsem jóslat, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy így hívják majd az elkövetkezendő  konzoljaikat - noha egyelőre semmi nem utal rá, hogy a Sony szakítani akarna a jól bevált számozással. 

Azt már megerősítették, hogy a PlayStation 5 a következő karácsonyi szezonban érkezik majd és bizony jó pár érdekes cím is érkezik rájuk, többek között a Ubisoft jó pár alkotása.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)