Hirdetés

A Sony bevételein is érződik, hogy közeledik a generációváltás

|

A konzol és a játékeladások is visszaestek a tavalyihoz képest, igaz, exkluzív megjelenésekben sem bővelkedik eddig az idei pénzügyi év.

Hirdetés

Nem kis várakozás övezi a következő konzolgenerációt, ez viszont azzal jár, hogy az emberek egyre kisebb hajlandósággal költenek az éppen aktuális gépekre. A Sony Corporation legutóbbi pénzügyi jelentéséből kitűnik, hogy egyre csökkenek az eladások mind a hardverek, mind pedig a szoftverek tekintetében, de legalább sikerült a PS4-nek fontos mérföldkőhöz érnie.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a Sonynak komoly bevételcsökkenéssel kellett szembenéznie a Game & Network Services szegmensben a szeptember 30-ával lezárult pénzügyi negyedévben. A teljes divízió összes eladása 17%-kal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Ennek oka részben az, hogy az emberek már készülnek a generációváltásra, így sokkal kisebb hajlandósággal ruháznak be az aktuális konzolra: a vállalat 2,8 millió PlayStation 4-et adott el, ami 400 ezerrel kevesebb az első negyedéves eladásoknál.

Azért nem kell könnyeket ejteni a japán cégóriásért, ugyanis még a csökkenő kereslet mellett is sikerült megugorniuk a PS1 összeladásait, így 102,8 millió értékesített példánnyal a PS4 lett a világ második legnagyobb példányszámban fogyó otthoni konzolja. Ugyan a PS2 155 milliós rekordját valószínűleg már nem tudja majd megdönteni, de ez a teljesítmény sem válik a cég szégyenére. Még egy sikert elkönyvelhet a Sony, ugyanis a Playstation Plus előfizetők száma is emelkedett: most nagyjából 36,9 millió ember élvezi a szolgáltatás nyújtotta előnyöket.

Játékszoftverek terén is csökkenés figyelhető meg, a tavalyi 75,1 millióhoz képest idén csak 61,3 millió PlayStation 4 játék talált gazdára eddig. Az alacsonyabb eladások részben annak is köszönhetőek, hogy az olyan nagyobb exkluzív címek, mint a The Last of Us Part II, a Death Stranding vagy a Ghost of Tsushima az év második felére tolódtak, ezek megjelenése nagy valószínűséggel jócskán megdobja majd a Sony bevételeit. 

Szomorkodásra nincs ok, valószínűleg így is jó lesz majd az év, és még jobb lehet a következő, amikor elstartol a PS5, megérkezik a TLoU II, a Tsushima, és ki tudja, mi még.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)