Hirdetés

A Sony továbbra is nyitott arra, hogy új fejlesztőcsapatokat szerezzen magának

|

A vállalat nem zárkózik el új stúdiók bevonásától - erről maga a PlayStation feje beszélt egy interjúban nemrég.

Hirdetés

Már most is sok olyan stúdiója van a Sonynak, amelyek évről-évre remek játékokat készítenek PlayStation 4-re. Azonban egyáltalán nincs kizárva, hogy a későbbiekben még több csapat csatlakozzon az óriásvállalathoz.

Hirdetés

Shawn Layden, a PlayStation részleg vezetője a CNET-nek adott egy interjút, amiben egyebek mellett a Sony által birtokolt fejlesztőcsapatokról is szó esett. Layden elmondása szerint bár már jelenleg is csak elismerést kapnak minden irányból, de ha rábukkannak egy partnerre, stúdióra vagy épp játékra, amit érdekesnek találnak, akkor mindenképp megpróbálják majd beolvasztani azt a vállalatba.

A jelek szerint tehát simán előfordulhat, hogy később még több tehetséges brigád csatlakozik majd a Sonyhoz. Közben egyébként a Microsoft is építgeti a saját csapatát, hiszen nemrég számos közkedvelt stúdiót sikerült megszereznie magának.

Nektek melyik a kedvencetek a Sony csapatai közül?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)