Hirdetés

Többek között a rajongói nyomás miatt nem érkezett mostanában új Splinter Cell

|

A Ubisoft vezérigazgatója megindokolta, hogy miért kényszerült pihenőre a legendás játéksorozat.

Hirdetés

2002-ben indult világhódító útjára a Splinter Cell széria, a 2013-as Splinter Cell: Blacklist óta azonban csak más játékokban (pl. a Ghost Recon Wildlandsben) találkozhattunk Sam Fisherrel.

Hirdetés

Yves Guillemot, a Ubisoft vezetője az amerikai IGN-nek próbálta elmagyarázni, hogy miért nem foglalkoznak a sokak által kedvelt játéksorozattal. Guillemot elmondása szerint a Blacklist fejlesztése során elég komoly nyomás nehezedett a fejlesztőkre, ugyanis a rajongók folyamatosan mondogatták, hogy mit ne csináljanak, illetve mit ne változtassanak meg a játékban. Emiatt pedig a csapat tagjainak egy része elég nyugtalan volt, amikor ezen a franchise-on kellett dolgoznia.

Továbbá az is közrejátszott a játéksorozat pihentetésében, hogy a Ubisoft többi alkotása sokkal népszerűbb lett, így a fejlesztők sokkal szívesebben dolgoztak például az Assassin's Creed játékokon. Egyébként Guillemot még hozzátette, hogy már van egy brigád, ami foglalkozik a Splinter Cell sorozattal is, szóval úgy tűnik, azért mégsem lett teljesen elfelejtve Sam Fisher.

Ti örülnétek, ha visszatérne a Splinter Cell?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)