Hirdetés

Szépen fogynak a PlayStation játékai PC-n is, a Sony közzétette az eladott példányszámokat

|

A PlayStation konzolok gyártója azt is nyilvánosságra hozta, mennyit keresett a korábbi exkluzívok PC-s kiadásaival, és hogy mekkora bevétellel számol a következő évben a platformon.

Hirdetés

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment grafikonokkal gazdagon teletűzdelt prezentációval tájékoztatta a befektetőket arról, milyen eredményeket ért el idáig a PlayStation 5, illetve milyen ragyogó jövő áll előtte. Egyúttal viszont azt is megtudtuk, hogy miként teljesítettek a PlayStation Studios játékai PC-n.

Ami azt illeti, nem is rosszul, hiszen 2020-ban még csak 35 millió dollár folyt be a platformról, a március 31-én véget ért 2021-es üzleti év folyamán viszont már 80 millió, a következő év során pedig még nagyobb ugrásra készül a Sony, mert már 300 millió dollár értékben tervez játékokat eladni a PC-s közönségnek.

Hirdetés

Címekre lebontva is megkaptuk a statisztikát, így most már tudjuk, hogy jelen pillanatban a Horizon: Zero Dawn a PC-sek kedvence, amelynek 2,398 millió eladott példánya 60 millió dollárral növelte a cég bevételeit. Aloy első kalandját a 2018-as God of War (917 ezer példány/26,2 millió dollár bevétel) követi, míg a sort a Days Gone (852 ezer példány/22,6 millió dollár bevétel) zárja. Ennyit hoztak március végéig az említett játékok a Sony konyhájára.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Tekintettel arra, hogy pillanatnyilag az Uncharted: Legacy of Thieves Collection az egyetlen bejelentett PC-s projekt a 300 millió dolláros célkitűzés csakis úgy látszik tarthatónak, ha ebbe belekalkulálják majd azt is, amit a Destiny 2-vel keresnek a platformon, illetve az időközben megjelenő live service-ses címek nem késve debütálnak PC-n, hanem ugyanakkor, amikor PlayStationön.

A Sony egyébként azt tervezi, hogy az előttünk álló évben saját fejlesztésű címeinek 15-20 százaléka látogat el PC-re, aztán fokozatosan növeli az arányt, míg 2025-ben el nem éri a 30 százalékot. Tehát továbbra is lassan halad előre a Microsoft által kitaposott úton.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)