Hirdetés

Sztrájkra hívták a kirúgás előtt álló Blizzard-dolgozókat a szakszervezetek

|

A Blizzard francia központjának bezárását próbálják megállítani a dolgozók érdekeit védő szervezetek, a figyelem felkeltésére munkabeszüntetésre hívták fel tagjaikat.

Hirdetés

Mikor a stúdió játékairól tudósítottunk, a GameStar is többször vette fel a kapcsolatot a Blizzard francia irodájával, viszont amint arról a múlt héten beszámoltunk, ez hamarosan megváltozhat, ugyanis a versailles-i iroda bezárása mellett döntött a cég.

Az itt dolgozókat is képviselő szakszervezetek ennek kapcsán nemrég sztrájkra hívták fel tagjaikat, hogy minden lehetséges eszközzel tiltakozzanak a tömeges elbocsátások ellen.

Hirdetés

A három érdekvédelmi csoport egy közleményt is kiadott ennek kapcsán, amiben azt írták, a Blizzard lépése meglepő annak fényében, hogy a vezetés többször cáfolta az iroda bezárásáról szóló híreket, igaz, korábban is csak egy bírósági döntés állította meg 133 állás megszüntetését.

Ezzel együtt elképzelhetetlennek nevezték közel háromszáz dolgozó elbocsátását a világméretű vírushelyzet idején.

"Tizenöt év alatt sokunk Európa más részein hagyta hátra korábbi otthonát, hogy csatlakozzon a céghez, ezek az emberek valóban a Blizzard sikerének szentelték az életüket (...) Ez sokként érte az alkalmazottakat, nem számítottak erre a bejelentésre"

- áll a közleményben.

A szakszervezetek álláspontja szerint a Blizzard álláspontja abszurd, hiszen a játékipart más ágazatoknál kevésbé sújtotta a Covid-19 vírus, sőt, sokszor még nőttek is a bevételek a szektorban. A közleményben a dolgozók képviselői azt feltételezik, hogy az európai adószabályok kijátszásának céljából egy londoni irodába költöztetne sok, korábban Franciaországban végzett munkát a Blizzard.

Ezzel szemben azt követelik, hogy ne zárják be a versaille-i központot, fejlesszék az európai irodát és segítsék a dolgozók mentális egészségének megőrzését, miután a szakszervezetek szerint a játékipari cég "szándékosan rontotta a munkahelyi körülményeket addig, hogy a dolgozókra helyezett pszichológiai nyomás veszélyes szinteket ért el."

Más szakszervezetek mellett sok játékos is szolidaritását fejezte ki a Blizzard európai dolgozóival, a Twitteren rengetegszer használt #KeepVersaillesOpen hashtag mellett a World of Warcraftban is több tüntetést szerveztek a rajongók. Már akik bejutottak a játékba a Battle.neten kialakult hosszú sorok ellenére.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)