Hirdetés

Távozik a Blizzard vezetője

|

A stúdió a befektetőknek szóló pénzügyi tájékoztató napján közölte a döntést, nem tudni, a botrányoknak mennyi köze van ehhez a lépéshez.

Hirdetés

Habár a hivatalos közleményből ez konkrétan nem derül ki, de úgy tűnik, hogy megvan az Activision Blizzard körüli zaklatási botrány első komolyabb személycseréje: a Blizzard hivatalos blogja adta hírül, hogy távozik a stúdiót elnöke, J. Allen Brack.

A poszt szerint Brack helyét két utód, Jen Oneal és Mike Ybarra veszi át. Oneal januárban érkezett a Blizzardhoz fejlesztésért felelős alelnökként, korábban a Vicarious Visions főnöke volt. Ami pedig Ybarrát illeti, ő 2019 óta blizzardos, előtte pedig az Xbox csapatát erősítette.

Hirdetés

Brack 1994 és 2000 között az Electronic Artsnál dolgozott, majd a Sony Online Entertainmentnél felelt a Star Wars Galaxiesért, egészen 2005-ig. A következő évben került a Blizzardhoz, ahol számos pozíciót betöltött már, köztük a World of Warcraft produkciós vezetőjéét is. A stúdió élére 2018-ban nevezték ki, miután távozott a zaklatási ügy miatt nemrég bocsánatot kérő Mike Morhaime.

A közlemény azt írja, hogy mindkét új vezető "mélyen elkötelezett az összes alkalmazott" és az előttük álló munka iránt, mellyel biztosítják, hogy a Blizzard a lehető "legbiztonságosabb, legbefogadóbb" munkahely legyen a nőknek, illetve a bármely gendert, népcsoportot, szexuális orientációt, vagy hátteret képviselő embereknek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Blizzard egy nyilatkozatot is csatolt a szöveghez a távozó vezetőtől, ami ugyanezt hivatott megerősíteni:

"Biztos vagyok benne, hogy Jen Oneal és Mike Ybara biztosítják a vezetést, amelyre a Blizzardnak szüksége van a teljes potenciáljának kiaknázásához, és felgyorsítják majd a változást. Arra számítok, hogy ezt szenvedéllyel és lelkesedéssel teszik, és bízhatunk benne, hogy vezetésük a legmagasabb szintű integritással és elköteleződéssel lesz a Blizzardot meghatározó kultúra alkotóelemei iránt."

Az ügyben Daniel Allegre, a Blizzard operatív vezetője saját nyilatkozatot adott ki, melyben azt írja, hogy Brack azért távozik, hogy "új lehetőségek nyomába eredjen".

Az ügy érdekessége, hogy az Activision Blizzard éppen ma tartja a befektetőknek szóló pénzügyi tájékoztatóját.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)