Hirdetés

A Tencent nem költ tovább az Arena of Valor nyugati marketingjére

|

A kínai cég 2 éve nagy reményekkel hozta a nyugati piacra az eredetileg Honour of Kings című játékát, de nem volt nagyon sikeres a próbálkozás.

Hirdetés

A Reuters több forrásra hivatkozva jelentette, hogy a kínai Tencent (ami többek között a Riot Games tulajdonosa is) átcsoportosította a forrásait az Arena of Valor támogatásáról. A jelentés szerint a döntés oka, hogy a játék Európában és Észak-Amerikában alig 250 000 játékos mozgat meg.

Hirdetés

Az Arena of Valor egy Kínában meghökkentően népszerű mobilos MOBA, ami több problémával is küzdött nyugaton. Első körben a Riot Games fejezte ki nem tetszését, amikor az AoV megjelent, mondván, hogy túl nagy a marketinges átfedés a LoL és az AoV között. Jogi viták követték egymást, de akárhogy is, a játék nem lett túl nagy siker, a Riot Games pedig jelenleg a League of Legends mobilos verzióján dolgozik.

"Ezeken a piacokon hagyjuk, hogy éljen vagy haljon a maga útján."

- nyilatkozták az illetékesek. A források szerint a Tencent levette a kezét az Arena of Valor nyugati marketingjéről. Elmondásuk szerint egyszerűen nem realizálták, hogy nyugaton a kompetitív játékosok inkább a PC felé vonzódnak, ez pedig komoly gondokat okozott az AoV csapatának e-sportos törekvéseiben.

Akárhogy is, most a Riot Games (és velük együtt a Tencent is) a mobilos League of Legendsre fogja rápörgetni a nyugati piacot. Meglátjuk, hogy annak mekkora sikere lesz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)