Hirdetés

Brutális mennyiség talált gazdára a The Witcher sorozatból

|

A legnagyobb kiadók is megirigyelhetnék azt a teljesítményt, amit a The Witcher, a The Witcher 2: Assassins of Kings és a The Witcher 3: Wild Hunt nyújtott a kasszáknál.

Hirdetés

Bár a CD Projekt RED következő nagy dobása nem a The Witcher széria bővítése lesz, de ettől még nem kell elbúcsúznunk a franchise-tól. Nem is tudnánk, hiszen a Gwent folyamatosan frissül, készül a sorozatváltozat a Netflixre és Ríviai Geralt vendégeskedni fog a Soul Calibur VI-ban. Persze már többször is hallhattuk, hogy később jöhet még új játék is, csak azt már nem The Witcher 4-nek fogják hívni.

Hirdetés

A CD Projekt RED nemrég összegezte a 2017-es pénzügyi eredményeiket. Ezek szerint az év végéig összesen 33 millió példány talált gazdára a franchise-ból, amelybe beleértendő mindhárom epizód. A prezentáción elhangzottak alapján a The Witcher 2-ből négyszer annyit adtak el, mint elődjéből, míg a The Witcher 3-ból tizenegyszer annyit kapkodtak el, mint a második felvonásból.

Az is kiderült, hogy mely platformokon voltak a legsikeresebb a Wild Hunt: 2015-ben még a PS4 vezetett, majd 2016-tól már a PC vette át az irányítást. Az alábbi infógrafikán évekre lebontva vizsgálhatjátok az eredményeket:

Ha kíváncsiak vagytok az egész konferenciára, az alábbi rövid videóban megnézhetitek angol felirattal, ahogy magyarázzák őket: 

Remélhetőleg a csapat kilátogat az idei E3-ra és mutat valami újat a Cyberpunk 2077-ből, valamint megajándékoz minket egy megjelenési dátummal is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)