Hirdetés

Több mint 20 alkalmazott távozott az Activision Blizzardtól a zaklatásokkal kapcsolatos belső vizsgálatok után

|

További 20 személy pedig megrovásban részesült.

Hirdetés

Könnyen lehet, hogy nem az Activision Blizzard megfelelés-ellenőrzési vezetője (nehéz magyar megfelelőt találni a Chief Compliance Officer titulusra), Fran Townsend a lehető leghitelesebb arca a cégnek akkor, ha a nemrégiben kirobbant zaklatási botrányokról van szó, hiszen a hölgy saját magáról is azt állította augusztusban, hogy hiteltelenné vált - ezért le is mondott a Blizzard női alkamazottait támogató szervezet éléről, de a cégvezetésből nem állt fel.

Townsend ugyebár első körben abszolút a kritikus hangokkal szemben foglalt állást, sőt tévesnek nevezte a vádakat (egy belső memóban "torznak" és "valótlannak" titulálta a cég visszaéléseiről szóló jelentést), majd mindezt azzal tetézte, hogy a botrány kellős közepén megosztott egy újságcikket a Twitteren, amely egy egyetemi tanár esetén keresztül igyekszik bemutatni, hogy milyen árnyoldalai lehetnek a whistleblowingnek - vagyis annak, ha valaki belsős információk közzétételével hívja fel a figyelmet egy komoly problémára.

Hirdetés

Nagyon szövevényes már a hónapok óta zajló ügy, folyamatosan hullanak a fejek a cégen belül, így nem árt gyorsan kontextusba helyezni a történéseket. Az egész Activision Blizzard botrányt még augusztusban foglaltuk össze az alábbi videóban.

Azóta persze bőven történtek fejlemények, elindultak újabb perek a stúdió ellen, és lefolytatták a beígért belsős vizsgálatokat is. Townsend most az utóbbiak következményeiről mesélt a Financial Timesnak. Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy nem számít mi a cégen belül valakinek pozíciója, mi a munkája, ha valamilyen szabálytalanságot követett el, vagy vezetőként eltűri a stúdió értékeivel ellentétes vállalati kultúrát, akkor az Activision Blizzard meg fogja tenni a megfelelő lépéseket.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A jelek szerint pedig ezeket meg is tették, ugyanis több mint 20 alkalmazott "távozott" a cégtől (direkt nem fogalmazott pontosabban, nem derült ki tehát, hogy kiléptek vagy kirúgták őket), további 20 személyt pedig megrovásban részesítettek, fegyelmi eljárás indult ellenük. Townsend nem konkretizálta, hogy egészen pontosan kikről is van szó. A FT interjúval párhuzamosan egyébként a cégvezető hölgy egy belsős e-mail is körbeküldött, melyben igyekszik tájékoztatni a munkatársakat a vizsgálatókról, egyúttal megnyugtatni mindenkit, hogy az Activision Blizzardot egy biztonságos munkahellyé fogják változtatni, ahol azonnal és anonim módon jelenthetők lesznek a visszaélések, ésatöbbi, ésatöbbi.

Fran Townsend már azelőtt is meglehetősen vegyes megítélésű személynek számított, hogy csatlakozott volna az Activision Blizzardhoz. Korábban ugyanis a Bush adminisztrációban dolgozott belbiztonságért és a terrorizmus elleni küzdelemért felelős elnök asszisztensként, a kritikus hangok szerint pedig megpróbálta legitimizálni, megvédeni az olyan brutális kínzási módokat, mint az alvásmegvonás, a kényszerű lemeztelenítés, vagy a "waterboarding" néven elhíresült módszert, mely során vizet öntenek egy mozdulatlan fogoly arcát és légzőjáratait takaró ruhára.

Ha többet szeretnél tudni az üzleti világról, vagy az IT területén akarsz dolgozni, akkor kövesd a legfontosabb híreket!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)