Hirdetés

Több mint egymillió Xbox Series X és S talált gazdára egyetlen nap alatt

|

Sikerült megdönteni a rekordot, amit korábban az Xbox One állított be.

Hirdetés

Ahogy azt korábban sejteni lehetett, az Xbox Series konzolok produkálták a Microsoft történetének legjobb startját, még egyetlen konzolgeneráció esetében sem sikerült ennyi gépet eladniuk a megjelenést követő első 24 órában.

VGChartz számításai szerint nagyjából 800 és 925 ezer közé tehető a megjelenés napján eladott Xbox Series X konzolok száma, míg a Series S esetében ez 400 és 475 ezer közé lőhető be.

Hirdetés

Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy pályafutásuk első napján összesen 1,2-1,4 millió új Xbox konzol talált gazdára. Ezzel sikerült megdönteni az Xbox One 2013-as rekordját, a most búcsúzó generáció microsoftos gépéből akkor kicsivel több mint 1 milliót sikerült eladni 24 óra alatt.

Az új Xbox Series konzolok 40 országban jelentek meg egyszerre világszerte, közülük pedig 12-ben az Xbox All-Access rendszer is elérhető - ez gyakorlatilag egy olyan előfizetéses szolgáltatás, mely segítségével magát a konzolt sem kell megvásárolni, mindössze bérli azt az ember. 

A VGChartz egyébként régiókra bontott adatokat is közölt: az Egyesült Államokban 670-780 ezer Xbox Sieres X-et és S-t adtak el, míg az egész amerikai kontinensen nagyjából 740-870 ezer darabot. Európában pedig 340-400 ezer új Xboxot emeltek le a vásárlók a boltok polcairól. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)