Hirdetés

Továbbra is csúcstartó a PlayStation, ráadásul az egész dobogó az övé

|

A videojátékok történelmének legjobb első negyedéves bevételét sikerült elérnie a Sony játékos részlegének. Megint.

Hirdetés

Bizony bőven akadtak olyan stúdiók és kiadók, amelyek számára csúfos véget ért a videojáték-iparban végzett tevékenységük, ám a játékfejlesztés továbbra is jövedelmező vállalkozás rengeteg csapat számára, és olykor még a kisebb brigádok is képesek óriási pénzügyi sikereket elérni egy-egy alkotással.

A Sony videojátékos részlege, vagyis a PlayStation sem igazán panaszkodhat a bevételekre, hiszen megint sikerült megdönteni a korábbi rekordot, ami ráadásul szintén az övék volt.

Hirdetés

A Sony nemrég beszámolt arról, hogy a 2021-es pénzügyi év első, áprilistól júniusig tartó negyedében a PlayStation 5,62 milliárdos bevételt termelt, amivel bizony egyből sikerült is egy új rekordot felállítani a videojátékok történelme során elért, első negyedéves bevételek terén. Habár jelen esetben szó sincs hagyományos trónfosztásról, ugyanis a korábbi csúcstartó is a PlayStation volt a 2020-as eredményével. Sőt, nagyon úgy tűnik, hogy most már az egész dobogó a japánoké, mivel a harmadik fokán is ők állnak a 2018-ban elért teljesítménnyel.

Egyébként a Sony arra számít, hogy 26,42 milliárdos bevételt termel majd a videojátékos részlege, amivel a 2021-es eredmény a videojáték-ipar történelmének legjobbja lehet.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)