Hirdetés

A Ubisoft felvásárolt egy népszerű mobilos fejlesztőt

|

A Ubisoft még 2016 folyamán szerette volna felvásárolni a mobil alkalmazásokat gyártó Ketchappot, melynek egyebek mellett a 2048 mobilos változatát is köszönhetjük. Nos, sikerült.

Hirdetés

Ti is biztos találkoztatok már a Ketchapp játékaival. Ők készítették a mobilos 2048-at (nem saját ötletből, ráadásul az akkoriban nagyon népszerű Threes másolásával is vádolták őket), de gyakorlatilag kéthetetne adnak ki valami újat (személyes kedvencem a Stack, próbáljátok ki). Kis, egyszerű, időrabló játékok iOS-re és androidos telefonokra.

A két fél túláradó pozitivizmussal nyilatkozott a frigyről. Jean-Michael Detoc, a Ubisoft mobil szakosztályának ügyvezető igazgatója például azt mondta:

A Ketchappal a Ubisoft egy jól jövedelmező és a free-to-play mobilos játékok piacán előkelő helyen szereplő kiadóval bővült. A cég a világ egyik legnagyobb mobiljáték kiadója és ennek hála a Ubisoft hirdetései lehetőségei jócskán megerősödnek a mobil alkalmazások terén.

Antoine és Michael Morcos, a Ketchapp társalapítói is örülnek ennek az együttműködésnek, hisz a Ubisoft nemzetközi hálózatának újdonsült tagjaiként egy igen tehetséges csapathoz tartoznak majd ezentúl. A Ketchappot azzal a szándékkal hozták létre, hogy maradandó játékélményt szerezzenek játékosaiknak. Így, hogy már a Ubisofthoz tartoznak, új lendületet vehetnek és az erőforrásoknak köszönhetően tovább fejleszthetik és javíthatják a már meglévő és jövőbeli alkalmazásaikat.

Azt nem tudjuk, hogy mennyibe fájt a cég felvásárlása, de a Ubisoft jól arat ebben az évben. A lényeg, hogy a Ubisoft most kapott egy tök jó lehetőséget egyrészt hirdetési oldalon, másrészt a mobilos piacon, a Ketchapp meg tőkét az alkalmazásaihoz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)