Hirdetés

Új mérföldkövet értek el a Nintendo Switch eladásai

|

A Nintendo közzétette a legfrissebb pénzügyi adatokat, amik alapján a Switch töretlenül szárnyal.

Hirdetés

Bár a Joy-Connal kapcsolatos problémák okoznak némi kellemetlenséget, a Switch így is szépen menetel előre. A legutóbbi üzleti jelentésben még az szerepelt, hogy körülbelül 56 millió hibrid konzolt szállítottak le világszerte, most pedig befutott a legújabb statisztika, természetesen sokkal nagyobb számokkal.

Hirdetés

A Nintendo pénzügyi jelentése szerint 5,67 millió Switch talált gazdára a legutóbbi negyedévben (ebből 3,05 millió a nagy gép, 2,62 a Switch Lite érdeme), ami 160%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi, hasonló időszakhoz képest. A gép megjelenése óta összesen 61,44 millió példány fogyott belőle, vagyis a masinának három és fél évre volt szüksége a 60 milliós mérföldkőhöz. 

Ami a szoftvereket illeti, 50,43 millió kópiát sikerült értékesíteniük az elmúlt negyedévben, ha pedig a Switch megjelenése óta eltelt időszakot nézzük, akkor ez a szám több mint 405 millióra rúg. Az idei legjobban fogyó játékok között megtalálható az Animal Crossing: New Horizons, a Mario Kart 8 Deluxe, a Ring Fit Adventure és a Super Smash Bros. Ultimate. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)