Hirdetés

Új platformokra jönnek az Xbox játékai, a Call of Duty is, ha lezárul az üzlet

|

Az Activision Blizzard felvásárlása kapcsán tartott brüsszeli meghallgatásra időzítette fontos bejelentéseit a Microsoft.

Hirdetés

Több mint egy évvel a felvásárlás szándékának bejelentése után a végjátékhoz közeledik a Microsoft és az Activision Blizzard üzlete, amit nemcsak a Sony igyekszik megtorpedózni, hanem az amerikai, az EU-s és a brit szakhatóságok is, az előbbi a konzolpiacon betöltött pozícióját féltve, az utóbbiak pedig az akvizíció esetleges versenytorzító hatásaitól tartva. Nyilvánvalóan ezzel áll összefüggésben, hogy a Microsoft elnöke, Brad Smith néhány óra elteltével két megállapodást is bejelentett: az egyiket a Nintendóval kötötték meg, a másikat pedig az Nvidiával.

Ezek szellemében egyrészt Switchre is megjelennek majd a Call of Duty részek, de nem csupán az Activision lövöldéje, hanem egy sor más játék is, köztük az Xbox jelenlegi és jövőbeli játékai. Másfelől pedig hasonló, szintén tízéves periódusra szóló szerződést írtak alá az Nvidiával. Az utóbbi értelmében az Xbox PC-s címei (tehát szinte mindegyik játéka) elérhetőek lesznek a Game Pass riválisában, a GeForce Now felhőszolgáltatásban is.

Hirdetés

A redmondiak eddig is bírták a Nintendo támogatását, ahogy a Valve sem ágált a felvásárlás ellen, az Nividia pedig a friss megállapodás birtokában már maga is amellett érvel, hogy a versenyjogi hatóságoknak engedniük kellene a felvásárlást. Brad Smith az Európai Bizottság képviselőivel való találkozást követően tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a hatóságok térfelén pattog a labda, vagy elkaszálják az üzletet, és bebetonozzák a Sony pozícióját (Ez azt jelenti, hogy ha a Nintendót kivesszük a képletből, ahogy például a hatóságok is tették, akkor az európai konzolpiac fennmaradó részének 80 százalékát birtokolja a Sony, és csak 20-at a Microsoft. Ugyanez az arány globálisan 70-30, Japánban pedig 96-4 százalék.), vagy támogatják azt, és lehetővé teszik, hogy a Call of Duty eljuthasson 150 millió eszközre, amelyiken ma nem érhető el. Az utóbbi úgy jött ki, hogy a redmondiak összeadták a Switch konzolok és az GeForce Now-tagok számát.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Ami pedig a brit CMA javaslatát illeti, azaz, hogy a felvásárlást követően darabolják fel az Activision Blizzardot, és adják el másik félnek annak egyes részeit, különös tekintettel a Call of Dutyra, Smith újságírói kérdésre válaszolva nem tartotta életképes megoldásnak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)