Hirdetés

Újabb csoport akar nyerészkedni a PlayStation 5 felvásárlásával

|

Ezúttal 2000 konzolra tették rá a kezüket, hogy komoly haszonnal adjanak rajtuk túl.

Hirdetés

Továbbra sincs annyi konzol készleten, amennyit igényelne a fogyasztói társadalom, ez pedig szélsőséges tettekre sarkall néhányakat. Enyhébb esetekben csak müzlis dobozok feltépkedése zajlik vagy éppen kimerül a dolog egy katona lefokozásban, viszont vannak olyan szélhámosok is, akik felvásárolják a limitált mennyiségű játékokat és konzolokat, hogy gusztustalanul nagy haszonnal adják el őket.

Ilyen volt az Egyesült Királyságban működő csoport, a CrepChiefNotify is, amely tavaly novemberben azzal dicsekedett el, hogy 3500 PS5-öt adtak el, némelyiket az eredeti ár háromszorosáért. Sajnos aljas viselkedésük nem példa nélküli, akadnak követőik is. 

Hirdetés

A The Gamer szúrta ki, hogy egy magát Carnage-nek nevező csoport Twitteren dicsekedett el legújabb fogásukkal: több mint 2000 PS5-öt szereztek a brit áruháztól, a GAME-től, ráadásul szavaik alapján minden alkalommal egyre könnyebb dolguk van, azaz az általuk használt botot még nem iktatták ki.

A közösségi médiában azonban nem ajánlatos azzal hencegni, ha visszataszító üzleti machinálásban utazol, hiszen hatalmas figyelmet generálhat, így - hogy ennek következményeként történt-e, azt csak sejthetjük - nem sokkal később a Carnage privátba rakta a Twitter-fiókját, a honlapja pedig elérhetetlenné vált. Remélhetőleg a GAME intézkedik az ügyben.

Decemberben az Egyesült Királyság néhány politikusa indítványt nyújtott be a Parlamentnek, amelyben azt javasolták, hogy nyilvánítsák törvénytelennek a botok segítségével vásárolt áruk továbbértékesítését. Addig is, míg megoldódik a helyzet, azt tanácsoljuk, hogy várjatok türelemmel: nincs még sok PS5-exkluzív és a next-gen patchek is lomhán érkeznek, nem maradtok le semmiről. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)