Hirdetés

Újabb csoport szüntette meg együttműködését az Activisionnel

|

A Girls Who Code nevű nonprofit szervezet is eltávolodott a kiadótól, ugyanis meglátásuk szerint a cég vezetősége kudarcot vallott.

Hirdetés

Már hónapok óta folyamatos ostrom alatt van az Activision-Blizzard, miután kiderült, hogy a kaliforniai munkaügyi hatóság több éves nyomozás után pert indít ellenük, amiért a munkahelyi kultúrájuk teljesen diszkriminatív és civilizálatlan körülményeket teremt a női alkalmazottak számára.

A helyzet az utóbbi hetekben tovább fokozódott, miután a Wall Street Journal szerzői közzétettek egy cikket, mely szerint Robert Kotick, a cég vezérigazgatója tisztában volt a körülményekkel, sőt, maga is elfogadhatatlan bánásmódban részesített egyes alkalmazottakat. Miután a cég többi igazgatója kiállt Kotick mellett, az Activision Blizzard alkalmazottai tömeges tüntetést szerveztek, illetve petíciót indítottak el, amelyben követelik a vezérigazgató leváltását.

Hirdetés

Korábban a per elindulását követően már több cég és szervezet is elhatárolódott a kiadótól, most pedig egy újabb nonprofit jelentette be, hogy a továbbiakban nem akarnak az Activision partnerei lenni, ugyanis úgy gondolják, hogy a cég vezetőségének értékrendje összeegyeztethetetlen azzal, amit ők képviselnek.

A Girls Who Code nevű szervezet célja, hogy nőknek segítsenek abban, hogy el tudjanak helyezkedni informatikával kapcsolatos szakterületeken, illetve hogy olyan nőktől tanulhassanak, akik már sikeresen megtalálták a helyüket valamelyik iparban. Ezen cél érdekében indult útjára a két hetes Summer Immersion Program is, melynek 2018 óta a Blizzard is támogatója volt, olyan más cégek társaságában, mint a Bank of America, az Apple, a Logitech, a Rockstar, a Ubisoft vagy éppen a Humble Bundle. A szervezet az alábbi közleményben indokolta, hogy miért is nem szeretnének a kiadóval további kapcsolatot ápolni:

"A mi legfőbb prioritásunk mindig is az lesz, hogy kiálljunk a nők és más alulreprezentált csoportok jogaiért a tech iparban és biztosítsuk, hogy megkapják azt a támogatást és stabilitást, ami ahhoz kell, hogy sikereket érhessenek el az informatikában. Az Activision kapcsán megjelent hírek egyértelműen bizonyítják, hogy a prioritásaink alapvetően nem férnek össze egymással. Nem tudjuk jó hiszemben folytatni a közös munkát egy olyan céggel, amelyik ennyire antitézise a mi értékrendünknek."

Ezen kívül azt is kijelentették, hogy kiállnak azok mellett, akik fel merték vállalni az őket ért károkat, illetve azok mellett is, akik valamilyen más módon szenvednek kárt a vezetőség kudarcainak következtében.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)