Hirdetés

Újabb gigafelvásárlást készül bejelenteni a Microsoft?

|

Nehéz lenne megmondani, ezúttal melyik stúdiót vagy kiadót szerezhette meg magának az Xbox részleg, de azért van egy tippünk.

Hirdetés

Ahogy a Sony, úgy az Xbox is jó pár házon belüli csapatot tudhat magáénak, így olyan brigádok alkotnak az Xbox Game Studios égisze alatt, mint az Obsidian Entertainment, a Ninja Theory és a Rare.

Egy ideje pedig már a ZeniMax fejlesztőstúdiói, vagyis egyebek mellett a Bethesda Game Studios is a redmondiakhoz tartozik, köszönhetően egy gigászi felvásárlásnak, aminek bejelentése óta már majdnem eltelt egy esztendő.

Hirdetés

Időközben elkezdett keringeni egy pletyka az interneten, miszerint esélyes, hogy a Microsoft ismét be fog kebelezni egy nagy stúdiót, és ezt a közeljövőben hivatalosan is bejelentik. Az már korábban kiderült, hogy az Xbox is jelen lesz a hamarosan esedékes Tokyo Game Show-n, ami kiváló alkalom egy felvásárlás bejelentésére. Az sem zárható ki, hogy a kiszemelt célpont épp a számos franchise-zal rendelkező Sega.

Egyértelmű, hogy távolságtartással érdemes kezelni a fenti pletykákat, mivel a Microsoft nem keveset fizetett a Bethesdáért és a ZeniMax többi csapatáért, ezért ilyen rövid időn belül még egy hasonló nagyságrendű akvizíció picit meglepő lenne.

Annyi bizonyos, hogy a Sega játékai nagyot lendíthetnének az Xbox már így is elég színes repertoráján, szóval remélhetőleg a szeptember 30-án megrendezésre kerülő bemutató után már okosabbak leszünk.

A GameStar YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Ha többet szeretnél tudni az üzleti világról, vagy az IT területén akarsz dolgozni, akkor kövesd a legfontosabb híreket!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)