Hirdetés

Mostantól kevesebb pénzt nyúl le a Valve a fejlesztőktől

|

Eddig a Steamen árult játékok árának közel harmada vándorolt a platform üzemeltetőjéhez.

Hirdetés

Számos kiadó indított saját platformot az elmúlt években, melynek egyik oka az lehetett, hogy a Steam használata miatt kifizetendő pénzt inkább nem akarták elbukni. 

Hirdetés

A Ubisoft még Uplay-en és Steamen is elérhetővé teszi játékait, de a Bethesda a Fallout 76 esetében például kizárólag a Bethesda.netet, az EA pár éve minden játékánál az Origint, az Activision pedig a Destiny 2-vel kezdődően csak a Battle.netet használja.

Eddig az volt az általános szabály, hogy minden eladás után a bevétel 30%-át a Valve kapta meg (kivéve néhány kisebb játék esetében), most viszont csak az első 10 millió dollár után (ami egy 60 dolláros játék esetében kb. 166667 darab, közvetlenül a Steamen értékesített példányt jelent) kell ennyit leadni. Ezt követően 50 millió dollárig 25%-ot, ezen felül pedig 20%-ot kér a Steam üzemeltetője.

2017-ben a Steam Spy elemzése szerint a Valve a Steamből származó bevétele 4,3 milliárd dollár volt, ha nem számoljuk a DLC-ket és mikrotranzakciókat. Ez persze nem feltétlenül pontos, de jól mutatja, miért nem a játékfejlesztésre fordítja energiáit a csapat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)