Hirdetés

Van, ahol ötszörös áron adják a Call of Duty: Modern Warfare 2-t, de még így is olcsóbb, mint Magyarországon

|

A regionális árképzés miatt néhol nevetséges összegért, máshol viszont csak aranyáron lehet hozzájutni az Infinity Ward FPS-éhez.

Hirdetés

Aligha mondunk újat azzal bárkinek is, hogy a jövedelmi viszonyok távolról sem egyenlőek a világban, és persze ugyanúgy jelentős eltéréseket tapasztalhatunk adott országon, sőt településen belül, mint az egyes államok között. Ebből fakadóan az egyszerre több piacon is tevékeny cégek a fizetőképes kereslet mértékét is figyelembe veszik olykor-olykor az árképzés során, amit a helyi adók is jelentős mértékben befolyásolnak.

Így fordulhat elő, hogy ugyanaz a videojáték nálunk ugyanannyiba (vagy alkalmanként picivel kevesebbe) kerül, mint a nyugat-európai országokban. Míg másutt, ahol a magyar átlagfizetés luxusnak számítana, tulajdonképpen aprópénzért vesztegetik a játékokat, de az is megesik, hogy ennek az ellenkezője történik, azaz a megalázóan alacsony jövedelmek dacára pofátlanul nagy összeget kérnek értük.

Hirdetés

Kiváló példa erre az év egyik legjobban várt játéka, az október 28-án PC-re, valamint PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X|S gépekre is megjelenő Call of Duty: Modern Warfare II, amelynek alapkiadása (ez konzolon magába foglalja a jelenlegi és az előző generációs változatot is) a PlayStation és az Xbox piacterén 25 990 forintba kerül, ugyanitt a Vault Editionért 32 990 forintot kell fizetni. PC-n egy fokkal rosszabb a helyzet, mert a Steamen euróban (69,99) van megadva az ár, és ez az árfolyam jelenlegi trendjét elnézve nem sok jót vetít előre: e pillanatban 28 000 forintra jön ki a sztenderd változat és 40 000 forintra a 99,99 eurós Vault Edition. A dobozos verziók árait még nem ismerjük.

Ugyebár a Steam minket egy kalap alá vesz a teljes eurozónával, és a kiadók, mint most az Activision, a Valve piacterének ajánlása alapján határozzák meg a ránk vonatkozó árakat. Más régiókban viszont lényegesen kedvezőbb, vagy mint azt mindjárt látni fogjátok, jóval kedvezőtlenebb áron lehet hozzájutni a Modern Warfare II-höz. Törökországban például a Steam 109 lírás árcédulát javasol az AAA kategóriás játékokra, ami 2390 forintnak felel meg. Ez az ajánlás azonban nagy valószínűséggel rég felülvizsgálatra szorul, hiszen az ország pénzneme szédületes tempóban veszít értékéből (éves szinten 73,5 százalék az infláció), így igazából nem meglepő, hogy az Activision figyelmen kívül hagyta, és 699 lírában határozta meg az Infinity Ward FPS-ének árát. És miközben kétségtelenül sokkolta a török gamereket az igencsak mackós, 541 százalékos áremelés, mi igazából boldogan helyet cserélnénk velük, mivel a szóban forgó összeget 15 329 forintra tudnánk átváltani. Magyarán még így is durván fele annyiért tudják megvásárolni a játékot.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

A másik érdekes példánk Argentína, Dél-Amerika második legnagyobb gazdasága, amelyről azt kell tudni, hogy az utóbbi évtizedekben hol csődben volt, hol pedig épp afelé tartott. Emiatt aztán a gaming, mint hobbi odaát meglehetősen drága mulatságnak számít, hiszen a külföldről érkező játékokat, konzolokat és egyebeket 65 százalékos adóval is terhelik. Ugyanazon a fórumon (a Redditen, hol másutt?), ahol a török árak elgaloppírozásán szörnyülködtek a felhasználók, arról számolt be egy argentin gamer, hogy a Modern Warfare II 11 533,5 pesóba kerül (adóval együtt), ami kb. 35 300 forint lenne. És ez csak az alapjáték.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)