Hirdetés

Várható volt: elhagyta a Google-t a Stadia vezetője

|

John Justice alig két évet töltött a cégnél, távozását maga a Google erősítette meg.

Hirdetés

Nem indul könnyen az idei év a Google 2019-ben útjára indított felhőalapú gaming platformja, a Stadia számára. A keresőóriás február elején jelentette be, hogy egyetlen kiadott cím nélkül beszántják az exkluzívokért felelős stúdiókat, nem sokkal később pedig a Bloomberg oknyomozó cikke hatalmas veszteségekről és a várakozásoktól jócskán elmaradó keresletről írt a szolgáltatás kapcsán.

Most pedig itt egy újabb kellemetlen hír: miután a The Information elsőként megszellőztette, a Google a 9to5Google-nek eljuttatott közleményében megerősítette, hogy John Justice, a Stadiáért felelős termékmenedzser és a szolgáltatás alelnöke elhagyta a céget. Justice 2019 elején csatlakozott a vállalathoz, azóta pedig a játékstreaming platform egyik legfontosabb arcának számított.

Hirdetés

A Google hivatalos kommentárja mindössze a vezető távozásának tényét erősítette meg, azaz semmit nem árultak el a döntés okairól. Justice lelépése mindenesetre a Stadia bukdácsolásával és az exkluzívokra építő modell feladásával függhet össze, hiszen a Google egyelőre nem tervez lemondani a platformról, az idei évben például 100 játékkal bővítik a kínálatot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)