Hirdetés

Veszélyben a Ubisoft függetlensége, a játékipar legnagyobb szereplője mozdult rá a részvényekre

|

Akár az irányítást is elveszítheti a kiadó felett a céget alapító Guillemot család.

Hirdetés

Jóllehet, igencsak megtépázták hírnevét az elmúlt évek botrányai, és a játékosok is megcsömörlöttek az egy kaptafára készülő open world címektől, változatlanul elmondható a Ubisoftról, hogy értékes szellemi tulajdonok vannak a birtokában (Assassin's Creed, Far Cry, minden, ami Tom Clancy, és így tovább) valamint az sem elhanyagolható fegyvertény, hogy stúdióiban világszerte több mint 20 ezren dolgoznak, emiatt pedig értékes zsákmány (5,3 milliárdra taksálják) lenne annak, aki megszerzi.

Nem csoda, hogy a pillanatnyilag is magas hőfokon égő felvásárlási láz miatt összeboronálták már a Microsofttal is, de könnyen meglehet, hogy egy, az iparágból származó bevétel tekintetében a redmondiakat és a Sonyt is jócskán felülmúló cégnek sikerül végül kivetnie hálóját a kiadóra. Ez nem más, mint a Tencent.

Hirdetés

A Reuters beszámolója alapján több forrás is úgy tudja, hogy a kínaiak növelni kívánják 5 százalékos részesedésüket a Ubisoftban, méghozzá akkora mértékben, amivel a papírok 15 százalékával rendelkező Guillemot családot megelőzve főrészvényessé válnának.

És ezért arra is hajlandók, hogy részvényenként 100 euró körüli összeget kínáljanak, ami jóval több a jelenlegi majd' 47 eurós ráfolyamánál (utoljára 2018-ban forogtak ennyiért a papírok). Tekintve, hogy a részvények 80 százaléka kisbefektetők birtokában van, sokan találhatják vonzónak a Tencent ajánlatát.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Sőt, még azt sem zárható ki, hogy az ügyvezető Yves Guillemot és testvérei is beadják a derekukat, mert már nem zárkóznak el úgy egy lehetséges felvásárlástól, mint az előző évtized második felében, amikor a Vivendi próbálta meg átvenni az irányítást.

A hírügynökség mindkét érintett felet megkereste, ám ahogy a Ubisoft, úgy a Tencent sem kívánta kommentálni az értesüléseket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)