Hirdetés

Szorgalmasan veszi a Ubisoft részvényeket a Vivendi

|

A Ubisoft egyértelműen független akar maradni, a Vivendi mégis egyik részvényt veszi a másik után. Mire készülhetnek?

Hirdetés

Akárhogy is nézzük, a Ubisoftnak mostanában elég jól megy a sora. Néhány nehézkes indulás után bejöttek a hosszútávú befektetéseik, hamarosan megjelenik a Watch Dogs 2 és nemsokára megjelenik a várva várt Assassin's Creed színező is. Nem meglepő, hogy pár nagyobb cég szívesen vágna ebből egy szeletet, a Vivendi pedig már meg is tette az első lépéseket.

A Vivendi francia konglomerátum már rengeteg médiacéget mondhat magáénak és habár ragaszkodnak ahhoz az állásponthoz, hogy nem próbálják erőszakosan átvenni az irányítást a Ubisoft fölött, a cég továbbra is ragaszkodik a függetlenségéhez. A Vivendi egy rövid sajtóközleményben elárulta, hogy már több, mint 24 százalékát birtokolják a kiadónak, amivel ismét közelebb kerültek ahhoz, hogy helyet kapjanak az igazgatótanácsban.

Nehéz elhinni, hogy a Vivendi tényleg csak haverkodni akar a Ubisofttal, hiszen korábban már sikeresen bekebelezték a Gameloftot, amit ugye Yves Guillemot testvére, Michel Guillemot vezetett. A Vivendi egyébként már most is jelentős szeleteket vág le a játékiparból, hiszen az ő cégcsoportjukba tartozik az Activision Blizzard is.

Ti mit gondoltok a dologról?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)