Hirdetés

Növekszik az Xbox Live felhasználók száma, megugrottak a bevételek is

|

A Microsoft legutóbbi pénzügyi jelentése - nagyrészt - pozitív változásokról számolt be.

Hirdetés

Nem csak a Nintendo közölt szép eredményeket, a Microsoft is most számolt be arról, hogy áll a videojátékos részleg a legutóbbi, december 31-ével lezárt pénzügyi negyedévet követően. 

Hirdetés

Persze konzoleladásokról nem esett szó, viszont az kiderült, hogy az Xbox Live platformnak már 64 millió aktív felhasználója van, ami egy 8 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi, ugyanebben az időszakban látott számokhoz képest. A Microsoft bevételei 12 százalékot növekedtek, ebből 8 százalékért a játékos részleg felel.

A legdurvább emelkedés az előfizetéses szolgáltatások bevételeinél látható, ahol 31 százalékos növekedés történt 2017-hez képest. Ez ugyan szépen hangzik, de hozzá kell tenni, hogy sem minden rózsás. A hardvereladás 19 százalékot esett, amihez azért hozzá kell tenni, hogy 2017-ben ilyenkor az Xbox One X megjelenése lendítette be a lelkesedést.

A cég egyébként már 4 éve nem jelenti be, hány konzolt ad el. Még 2014. novemberében annyit közöltek, hogy 10 millió Xbox One kelt el. Az EA egyik pénzügyi jelentéséből aztán 2016-ban kiderült, hogy addig 18-19 millió Xbox talált gazdára, de azóta semmit nem tudunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)