Hirdetés

A Zenimax ki akarja vonni a forgalomból az Oculus Riftet

|

Folytatódik a huzavona, a Zenimax most arra kéri a bíróságot, hogy tiltsák be az Oculus szemüvegek forgalmazását.

Hirdetés

Nemrég rendkívül fontos mérföldkövéhez érkezett a Zenimax kiadó és az Oculus VR közötti pereskedés (ennek hátterét a PC World hosszasan körüljárta), ugyanis a bíróság meghozta az ítéletet, mely szerint az Oculusnak és Facebooknak 500 millió dolláros kártérítést kell fizetnie a Zenimaxnak.

Már akkor is érezhető volt, hogy nem fog az ügy ennyinél megállni, már csak azért sem, mert míg a bíróság helytállónak találta a titoktartási szerződés megszegésével kapcsolatos vádakat, nem teljesen értettek egyet abban, hogy az Oculus valóban a Zenimax szellemi tulajdonára építette fel a saját termékét. Ugye a kifizetett 500 millióból valójában csak 50 millió az, amit a szerzői jog megsértéséért fizet a Facebook, a Zenimax jogászai szerint pedig ez közel sem elég:

"A bíróság által kiszabott büntetés, akármennyire is számottevő, nem elegendő ahhoz, hogy megtérítse az okozott kárt. Percekkel az ítélet megszületése után a Facebook ügyvezető igazgatója, Sheryl Sandberg kijelentette, hogy a fizetendő 50 millió dollár gyakorlatilag elhanyagolható összeg a cég számára."

A Zenimax most arra tért át, hogy meggátolják az Oculus olyan termékeinek a forgalmazását, melyek a náluk készült és tulajdonukban álló kódrészleteket felhasználják. Ebbe ugye beletartozik minden driver, valamint az Unreal és Unity motorokkal való integrációt megvalósító szoftverek is.

A másik alternatíva (amennyiben a bíróság ebbe nem egyezik bele), hogy a Zenimax folyamatos jogdíjakat kapjon a kód felhasználásáért, habár nincs pontosan meghatározva az összeg, csak annyi, hogy

"a Zenimax szellemi termékeit felhasználó termékek legalább 10 éves bevételének 20 százaléka lenne megfelelő."

Kíváncsian várjuk, hogy mit reagál erre a bíróság, arról már nem is beszélve, hogy az ítéletet követően az Oculus is azt ígérte, hogy fellebezni fognak az ügyben. Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)