Hirdetés

5 társasjáték, ha valami komplexre vágysz

|

Az egyszerűbb társasok után könnyen rákaphat az ember a műfaj ízére, ekkor pedig nem árt, ha előkerülnek a kicsit bonyolultabb, nagyobb kihívást jelentő darabok is.

Hirdetés

Nem is olyan régen összegyűjtöttünk párat azokból a társasjátékokból, amelyeket az egész család, kicsik és nagyon is vígan játszhatnak együtt, akár a vasárnap ebéd után, a konyhaasztalt körbeülve. Most viszont olyan címeket válogattunk ki, amelyek egy kicsit összetettebbek, szóval azok is imádni fogják őket, akik bizony nem ma kezdtek el ismerkedni a táblás játékok műfajával. 

Hirdetés

A Mars Terraformálása

Tavaly novemberben már egy külön bemutatót is szenteltünk A Mars Terraformálásának. Ebben a kalandban megavállalatok képviselőjeként érkezünk meg a vörös bolygóra, feladatunk pedig az lesz, hogy minél élhetőbb planétává varázsoljuk a Marsot. Ennek érdekében kutatások és fejlesztések segítségével elérhetjük, hogy megváltozzon a bolygó oxigénszintje és klímája, sőt akár óceánokat is létrehozhatunk. Mindegyik vállalat eltér kicsit a többitől, ezért természetesen az általuk megkívánt ideális játékstílus is különböző. Az egész társasjáték mozgatórugója az, hogy egy önműködő gyártósort tudjunk kiépíteni, ami garantálja a siker zálogát. Az elsőre kiválasztott taktika viszont szinte biztosan alakulni fog a játék során, hiszen ezt a felhúzott kártyák és ellenfeleink cselekedetei is folyamatosan formálják. A Mars Terraformálása alapvetően egyszerű szabályokat kombinál össze egy komplex rendszerré, amelynek szépségeit minden valódi stratéga élvezni fogja. Nincs két ugyanolyan parti, mindig tud új helyzetek elé állítani a társas. 

Klank!

Te meg mernéd próbálni kifosztani egy félelmetes sárkány otthonát? Nos, a Klank! pontosan ezt a feladatot támasztja a játékosok elé. Alapvetően egy pakliépítős társasról van szó: hőseink a sárkány kazamatájában haladva kezdetben még csak egy alappaklival rendelkeznek, a belőle felhúzott lapok segítségével tudnak mozogni és harcolni. A harcra pedig mindenképp rá is lesznek kényszerítve, ugyanis a legyőzött szörnyetegektől zsebelhetnek majd be aranyat és erősebb lapokat. A cél az, hogy minél gyorsabban és lehetőleg minél értékesebb kincsekkel a puttonyunkban tudjuk felderíteni a sárkánylakot, és mindenképp ki is jussunk onnan, még mielőtt a gazdája nyakon csípne bennünket. Ennek érdekében viszont kötelező csendesen haladni, de ha egy Klank! lapra bukkanunk, akkor olyan zajt csapunk vele, ami a szunyókáló sárkány figyelmét sem kerülheti el. 

A Téboly Nagykönyve

Nem minden varázstanonc szeretné fél életét tanulással tölteni. Akadnak közöttük olyanok is, akik inkább lemerészkednek az Elemi Egyetem alagsorába, hogy megszerezzék a könyvtár leghatalmasabb erejű kötetét, A Téboly Nagykönyvét. Egy merész tanulócsoport, vagyis a játékosok pont ezt veszik a fejükbe. A Téboly Nagykönyve egy kooperatív társasjáték, tehát a varázslóknak együttes erővel kell majd megküzdeniük a nagy erejű varázskönyv lapjai közül előbukkanó szörnyetegekkel és démonokkal. A játék során folyamatosan alakul majd a paklink, lehetőleg minél több őrületkártyától meg kell szabadulnunk, miközben ezzel párhuzamosan erősebb és jobb varázslatokat tanulunk meg. A győzelemhez vezető út semmiképp sem lesz bukkanóktól mentes, úgyhogy a játékosoknak folyamatosan kommunikálniuk kell annak érdekében, hogy minden szörnyet képesek legyenek legyűrni. 

A Tiltott Fellegek

A Tiltott sorozat kétségtelenül legegyedibb tagja A Tiltott Fellegek, amelyben ezúttal nem egy szigetről vagy a sivatag közepéről, hanem egy felhők közötti, titkos városból kell megmenekülnünk, ehhez pedig egy rakéta áramkörét szükséges kiépítenünk. Kooperatív társasjátékról van szó, tehát a közös célt együttes erővel és összehangolt mozgással kell elérniük a játékosoknak. Maga a játék elképesztően igényes: természetesen található benne csomóféle kártya is, de ezeken felül egy részletesen kidolgozott űrhajófigurát, műanyag kondenzátorokat, villámhárítókat és vezetékjelölőket is rejt a doboz, ezek használatával pedig sokkal testközelibbé válik maga a társas. A véletlenszerűen kiválasztott, eltérő kalandorkártyáknak köszönhetően különböző szerepkörben ugyan, de mindenki hasznos tagja lesz a csapatnak. A kaland során a játékteret mi magunk fogjuk kialakítani a felhúzott lapkák segítségével (úgy, hogy közöttük mindenképpen meglegyen a rézdrótos összeköttetés is), így pedig tényleg minden játszma teljesen egyedi küldetést takar. 

Sagrada

A Sagrada Família, vagyis a A Szent Család engesztelő temploma a világ egyik legkülönlegesebb katolikus temploma. Ebben a játékban ennek a bazilikának az egyik színpompás ablakát kell megtervezünk. Öt eltérő színből összesen kilencven dobókockát rejt majd zsák, ebből kell a játékosoknak kihúzni azokat a kockákat, amelyeket megpróbálnak elhelyezni saját ablakukon. Persze nem lehet bármiféle mintázatot csak új hasraütés-szerűen összedobni: minden játékos két darab, kétoldalú mintakártyát kap, tehát összesen négyféle minta közül kell kiválasztania azt, amit elkezd felépíteni. Az egyéni és nyilvános célkártyák és a szerszámkártyák még némileg bonyolítják a dolgot, de alapvetően a lényeg az, hogy a saját ablakrácsunkban szereplő mintázatot sikerüljön kirakni megfelelő színű, illetve számozású kockák segítségével. A gyönyörű grafikák és a színes dobókockák kavalkádja vizuálisan is megkapóvá varázsolják a Sagradát, a játék azonban nem csak esztétikailag megnyerő, hanem a komoly agymunkát, több körre való előre gondolkodást kedvelő társasozóknak is nagy kedvence lesz, mivel bizonyos megkötések miatt (például színében és számozásában nem egyezhetnek meg a lerakott oldalszomszéd kockák) alaposan meg kell tervezni, hogyan is akarjuk megépíteni ezt a bizonyos ablakot. 

Amennyiben a fentiek közül megtetszett valamelyik társas, a Reflexshop oldalán azonnal le is csaphattok rájuk, illetve természetesen válogathattok a több száz hasonló játék közül.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)