Hirdetés

A Warhammer 40K egyik legritkább minije több mint 10 millió forintért kelt el

|

A majd 10 kilós "mini" ténylegesen aranyat ér.

Hirdetés

A Warhammer (csak úgy, mint bármelyik wargame) egy drága hobbi, de az még ebben a műfajban is ritka, hogy egy mini 35 000 dollárt érjen. Ezúttal mondjuk tényleg jogos az árazás: egy 1997-es, teljesen fémből készült modellről, a Thunderhawk hajóról van szó.

Ez a kis cukiság darabokban, festetlenül akár 10 000 dollárt is érhet, és a Warhammer minikkel foglalkozó Emil "Squidmar" Nyström is ennyiért tudta csak beszerezni annak idején. Ezt adta most tovább 35 000 dollárért, vagyis olyan 10,5 millió forintért.

Hirdetés

A modellből összesen 500 darab készült, így amikor Squidmar rátalált egyre, amit ráadásul soha ki sem bontottak, azonnal rárepült. A videós annyira megörült, hogy még a modell eredeti tervezőjét is felkereste, akiről aztán kiderült, hogy soha életében nem dolgozott miniken a Thunderhawk előtt.

"Ez volt az első próbálkozásom egy fém modellel."

Az alkotót csak Tim néven jelölték, így mi is így hivatkozunk rá a továbbiakban.

Tim elmondta, hogy élete első modelldizájnjára összesen 6 hónapot kapott, mivel közeledett a GamesWorkshop éves bemutatója, addigra pedig prezentálnia kellett a hajót. Tim csak esténként tudott haladni a tervezéssel, mivel akkoriban ezt a főállása mellett csinálta.

Az eredmény egy fadobozba csomagolt, 204 darabból álló tömör fém mini, ami majd' 10 kilót nyom. Egy darabkája van olyan nehéz, mint a GamesWorkshop modern készleteinek egésze.

Mivel a darabok oldalai teljesen laposak, valamint fémből vannak, és a GW modern mini építőeszközeit műanyaghoz tervezték, az összeállítás és festés is komoly kihívást jelentett. Szerencsére a meló megtérült, amikor 35 000 dollárért sikerült túladni a hajón.

A vásárló egyébként egy ausztráliai hobbiüzlet, a The House of War (ami az egyik legmenőbb wargaming boltnév, amit valaha hallottunk) tulajdonosa, aki fontosnak érezte, hogy kirakhassa gyűjteményébe a játék történelmének ezen csodaszép darabját.

"Ez tényleg valami olyasmi lesz, amit örömmel oszthatunk meg a közösségünkkel, amikor végre vége a lezárásoknak. Itt, Ausztráliában csak kevesen foglalkoznak a hobbival, de szeretnénk növelni a wargaming jelenlétét az itthoni közösségünkben."

A bolt társtulajdonosa, Riordone Treylourne emellett hozzátette, hogy egyébként 2 másik Thunderhawk minit is beszereztek kollégáikkal, melyeket a boltban szeretnének majd összerakni és kiállítani.

A Császár is büszke lenne a Thunderhawk új, dicsőséges helyére.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)