Hirdetés

Így kezdj neki a klasszikus Dungeons & Dragons szerepjátéknak

|

Valószínűleg kevés olyan olvasónk akad, aki ne hallott már bármilyen forrásból a D&D-ről, és jutott volna eszébe, hogy milyen jó is lenne kipróbálni az eredeti, papíralapú szerepjátékot. Most ebben segítünk.

Hirdetés

A történetmesélés egy olyan hobbi, ami majdnem egyidős az emberiséggel. Mióta felegyenesedtünk és megtanultuk a kommunikáció legprimitívebb formáit, bizony azóta mesélünk különféle történeteket egymásnak. A Dungeons & Dragons szerepjáték ettől annyiban különbözik, hogy itt mi magunk vagyunk a történetek szereplői, és tőlünk függ a narratíva alakulása, no meg persze a végkifejlet is.

A D&D egy asztali szerepjáték, amelyben barátainkkal összegyűlünk, hogy képzeletben sárkányokat öljünk, városokat mentsünk meg zsarnokoktól, vagy épp titokzatos járványok okozóitól szabadítsuk meg a világot. Ellentétben egy videojátékkal, itt a Dungeon Master (a továbbiakban csak DM) által felépített "valóságban" tényleg mindent megtehetünk, és lehetőségeinknek csak a képzeletünk (és nyilván a mindenható 20 oldalú dobókocka) szab határt. A DM részletesen elmondja, hogy mi van a játékosok körül, ők pedig a karaktereiket alakítva, azok bőrébe bújva reagálnak rá. Kifejtik, hogy mit szeretnének tenni, a DM pedig közben narrálja az eredményt.

Értelemszerűen a történésekbe a kockák és a szabályok is beleszólnak, de a lényeg nem más, mint a kaland, amit a játékosok és a DM együtt, egymás segítségével és egymásnak építenek fel.

Aki már kislábujjával is beletapicskolt a geek kultúrába, az legalább említés szinten biztosan hallotta a nevet, és sokan el is gondolkodtak rajta, hogy "milyen jó lenne kipróbálni". Köszönhetően a számtalan, több százezres nézőtábort összecsődítő streameknek (igen, nagy Critical Role rajongók vagyunk) és a D&D 5. kiadású, könnyen érthető és tanulható rendszerének most többen akarnak D&D-zni, mint valaha. Ezért vagyunk most itt, hogy megkönnyítsük az első lépéseket, és elmeséljük, hogy hogyan kezdhettek el gyorsan és könnyen kalandozni a fantázia végtelen világában.

Fontos még gyorsan itt az elején megjegyezni, hogy a cikk nagy része a D&D ötödik kiadását veszi alapul, ami az írás pillanatában még nem érhető el magyarul (mindössze egy lefordított PDF verzió létezik, erre kitérünk később). Szerencsére a Tuan kiadó már dolgozik a könyvek fordításán, így kis türelemmel ez az akadály is elgördül majd a szerepjátszani vágyók elől.

Minden a hősökkel kezdődik

Vegyük a következő alaphelyzetet: eljutottál odáig, hogy kipróbálnád ezt az izgalmasan hangzó dolgot, de feltűnt egy apróság, ami fontos akadálya lehet ennek; ehhez bizony kell egy csapat. A legtöbben ott akadnak el a D&D-ben, hogy játékostársakat találjanak, pedig egyébként ez könnyebb lehet, mint hinnéd.

Van egy csapatod, akikkel minden este nyomjátok a LoL-t vagy a Rainbow Six: Siege-et? Talán van egy Discord szervered, ahol képeket osztotok meg a cukin fetrengő kutyusaitokról? Akad pár hasonló gondolkodású arc a Twitter követőid között? Garantálhatom neked, hogy biztosan van köztük olyan, aki ki akarja próbálni D&D-t, de ugyancsak megrettent a dologtól. Ha pedig bedobod egy közös kampány ötletét, biztosan találsz társakat, de ha nem özönlenek percek alatt a jelentkezők, akkor itt a varázsige, ami segít megtölteni a világodat:

"Leszek én a DM!"

Abban a pillanatban, hogy ez a mondat elhangzik, valószínűsíthetően tucatnyian jönnek majd játszani. Ne félj tehát bevállalni a mesélő szerepét, csak tudasd a többiekkel, hogy ez lesz az első alkalmad. Aztán persze vagy szerelembe esel a feladatkörrel, vagy nem. Utóbbi esetben hidd el, hogy az asztalodnál lesz valaki, aki szívesen átveszi majd tőled a stafétát. Idővel mindenki kipuhatolja, hogy az asztal melyik részén érzi jobban magát.

Egyébként ma már arra sincs szükség, hogy egy légtérben tartózkodjatok. A Discordnak és a Roll20.net oldalnak (vagy más hasonló platformnak) köszönhetően ingyen nekiülhettek D&D-zni az interneten keresztül is.

Világok vándorai

Azt már az eddigiekből is sejthettétek, hogy a D&D-ben a játékosok két csoportra oszlanak: vannak a játékosok és van a Dungeon Master (DM, GM, mesélő, kalandmester, a rohadék, aki megölte a karakteremet, hívjuk ahogy tetszik). A DM feladata az, hogy felépítse a világot, amivel a játékosok interakcióba lépnek. Ő meséli el a történetet, ő mondja meg, mi történik a karakterek körül, és nem mellékesen ő alakítja a szörnyeket és NPC-ket, akikkel kalandjaik során találkoznak. Ő kelti életre tehát a halhatatlanságra vágyó mágust, a kalapja alatt vigyorgó trükkös drow csirkefogót és a 180 éves gnóm árust is, aki csak úgy éri fel a karaktereket, ha felpattan a pultra.

A DM szerepe egy külön cikket is megérné rááldozni, de a lényeg nagyjából tényleg annyi, hogy ő vezeti a játékot.

Sajnos belőlük van a legkevesebb: sokan azt hiszik, hogy mesélőként ők nem is játszanak, vagy megrettennek a feladatkörrel járó felelősségtől. Mivel a játékosaid jó eséllyel hozzád hasonlóan kezdők lesznek, így utóbbit rázd is le magadról azonnal. Az elején könnyen lehet persze, hogy borzalmas leszel, de a játékosaid is, de ettől még iszonyatosan szórakoztató lesz a játék, amibe együtt fogtok belerázódni. Attól pedig senki se tartson, hogy DM-ként ő nem játszhat. A Dungeon Master valójában többet játszik, mint az összes játékos együtt véve, hiszen a karakterek csak akkor kerülnek sorra, mikor ténylegesen összeül a banda, a DM viszont akár reggeltől estig is építgeti a világát, a történetét, a kalandjait és a fejtörőket, melyekkel megkínozhatja szeretett barátait.

Arról se feledkezzünk el közben, hogy a játékosoknak meg kell alkotniuk karaktereiket, ami a D&D-ben egy összetett és aprólékos folyamat. Nem ritkán hónapokig vagy akár évekig is eltarthat egy szerepjátékos kampány, ezért jól át kell gondolnod, hogy kit is akarsz alakítani. Egy vándor elfet szeretnél játszani? Ok, de honnan származol? Milyen foglalkozást választottál? Lehetsz mágustól a sötét démonokkal lepaktált warlockon át az isteneket szolgáló paladinig bármi. Ha pedig kiválasztottad a kasztod, ki kell választanod még az alkasztot is, a varázslataidat, és írnod kell egy háttértörténetet, ami további lehetőségeket nyit majd meg a karaktered előtt. Kalandozás közben meg kell tanulnod összedolgozni a csapattársaiddal, érdemes jegyzetelni miket hallottál és láttál. Ha a játékosok és a DM együttműködnek, akkor igazán emlékezetes, drámai és varázslatos pillanatok jöhetnek össze az asztalnál. De hé, téged ez mind nem érdekel, csak le akarsz menni Undermountainbe, és annyi aranyat felhozni, amennyit csak elbír a felvonó? Persze így is lehet, csak nem érdemes.

Egy fillér nélkül

Szóval megvan a DM, megvannak a játékosok, és talán már a pizza is úton. Gyorsan rákerestél arra, hogy mire lesz szükségetek, és találtál nagyjából 4572 oktatóanyagot és 195 könyvet, amelyek darabja 15 000 forintba kerül. Ez volt az a pillanat, amikor te bezártad a böngészőt, a többiek megették a pizzát, aztán inkább nekiültetek Fortnite-ozni a telefonjaitokon. No, épp ezt kellene elkerülni!

Nem kell egyből aggódva leizzadni és feltörni a malacperselyt, mert ha csak most kezdesz D&D-zni, akkor igazából egy fillért sem muszáj elköltened. A legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb megoldás, ha fogod és letöltöd ezt a PDF-et. Ez az egy darab fájl elég ahhoz, hogy hónapokig vagy akár évekig kalandozhass társaiddal. A Wizards of the Coast (a D&D jelenlegi tulajdonosa) ugyanis ingyenesen elérhetővé tette a játék Basic Rulebook nevű kézikönyvét, ami tartalmazza a D&D alapszabályait, egy maréknyi játszható fajt, kasztot, alkasztot és varázslatot, illetve a kalandmester kezébe ad jó pár szörnyet, varázstárgyat, mindezt megfejelve egy rövid leírással a D&D hivatalos világáról, a Forgotten Realmsről. A PDF egy korai verziójából még magyar kiadás is létezik, amiből ugyan a szörnyek és varázstárgyak hiányoznak, de segíthet elindulni azoknak is, akik nem tudnak olyan jól angolul.

Ezen felül különböző, legkevésbé sem kocka alakú kockára és persze karakterlapokra lesz szükségetek. Előbbire azért, mert a karakterek egyes akcióit, sebzéseit, próbálkozásait ezek döntik el, utóbbira pedig a karakterünk képességei, statisztikái és tárgyai kerülnek. Viszont ha ezekre sem akarsz/tudsz költeni, akkor ez sem kötelező. Vannak már fizika alapú, egész megbízható RPG-kocka alkalmazások (például ezt kifejezetten szeretem), és akadnak tök jól használható digitális karakterlap-kezelők, mint a D&D Beyond vagy a Fifth Edition Character Sheet. Ha esetleg úgy döntötök, hogy a kampányotokat online, a Roll20-on nyomnátok, akkor annak a rendszerében például kockadobó és digitális karakterlap-kezelő is van alapból.

Eddig tehát igazából egy fillért nem költöttünk el, és már megvan minden, ami a D&D-hez kell.

Persze karakteropciók (így hívják gyűjtőnevükön a kasztokat, fajokat, alkasztokat, varázslatokat, karakter háttér opciókat, és egyéb, a játékosok szempontjából fontos tartalmakat) tekintetében erősen limitáltak a lehetőségek, és a DM is szoros keretek között fog mozogni, de itt jönnek be a képbe a könyvek és egyebek.

A doboz alján

Tegyük fel, hogy a sokszor emlegetett pizza elvitte a büdzsétek felét, és jelenleg egy doboz varrótűre elég pénzt sem tudnátok összerakni, és amúgy sem szeretnétek még könyvekre költeni, hiszen azt sem tudjátok, hogy tetszeni fog-e a játék. A Wizards erre az eshetőségre is felkészült, és összerakott két kezdőkészletet, amelyek olcsón mutatják be a D&D lehetőségeit.

A Starter Set neve mindent elárul. A dobozban rejlik egy előre megírt, nagyjából 5-6, egyenként négyórás játékalkalom során teljesíthető kampány, a The Lost Mine of Phandelver.

Számtalan kalandornak és DM-nek volt ez az első sztorija, és nem véletlenül alakult így: a kampánymodul szándékosan kezdőknek készült, szépen apránként tanítja meg a Dungeon Mastert a játék vezetésére és arra, hogy hogyan tartsa mozgásban a kalandot. A LMoP vége ráadásul rengeteg sztoriszálat hagy okkal elvarratlanul, egy csomó érdekes NPC-t bemutat, és néhány ügyes kis rejtélyt is elhint, hogy egy leleményes DM ezek mentén a könyvön túl is folytathassa a történetet.

Ugyan szabálykönyvből csak egy nagyon alapvető, 30 oldalas kivonatot tartalmaz, de többre nem is lesz szükség, mivel nem kellenek karakteropciók. A Starter Set előre legenerált karaktereket tartalmaz, ami hatalmas segítség. Nagyon sok kezdő játékos adja fel az üres karakterlapok kitöltése közben az egészet, ráadásul ezeknek a karaktereknek a háttértörténetei szorosan kapcsolódnak a Phandelver sztorihoz, így könnyű lesz beleszőni őket a kampányba. A karakterlapok, a szabálykönyv, és a kampánymodul mellett egy csomagnyi kocka is belefért a készletbe, így a doboz tényleg mindent tartalmaz, amire csak szükségetek lehet. 

A kezdőcsomagnál eggyel komolyabb készlet az Essentials Kit. Ez már egy vaskosabb szabálykönyvet, karakteropciókat, és üres karakterlapokat is tartalmaz. A Dungeon Masternek van itt egy dögös DM Screen (egy felállítható tábla, ami fontos infókat tartalmaz és elrejti a DM kockadobásait), egy rakás dobókocka és a játékosoknak kiadható számtalan tárgyat, infókat, vagy küldetéseket tartalmazó kártya. Ezeket a megfelelő időpontban a játékosoknak át lehet majd nyújtani, és nincs olyan kalandor, akinek ne gyorsulna fel a szíve, amikor kap egy ilyen papírfecnit a DM-től.

Ez a doboz is magában rejt egy kampányt, név szerint a Dragon of Icespire Peaket, ami az előbb említett LMoP-nál hosszabb és szabadabb modul. Tele van kisebb-nagyobb, általában egy játékalkalomra tervezett kalandokkal, és arra bátorítja a csapatot, hogy menjenek és fedezzék fel maguk a környéket. A Skyrim-rajongók minden bizonnyal imádni fogják.

Mind a Starter Set, mind az Essentials Kit jó választás lehet a kezdéshez, és nem mellékesen mindkettő 10-20 dollár közötti áron beszerezhető.

Személy szerint az utóbbit választanám az extra eszközök és a hosszabb kalandmodul miatt, de egy abszolút kezdő DM valószínűleg könnyebben bánik majd el a Starter Set kampányának levezetésével. Akárhogy is, bármelyik mellett döntötök, mindkettővel jól jártok majd. Ha kivégeztétek a kezdőszettet, és beugranátok a mély vízbe, akkor rengeteg kötetből válogathattok. Egyszer a jövőben lehet, hogy kitérünk majd a kiegészítő könyvekre vagy a kampány modulokra, de annyi a lényeg, hogy a kezdőszettek után a Player's Handbook legyen az első, amit beszereztek. Ez tartalmazza a játék alaprendszerét, az összes alap fajt, kasztot, varázslatot és sok minden mást. Ha ez a kötet megvan, akkor tényleg mindenetek kéznél van, amire csak szükségetek lehet a végtelenbe nyúló kalandozáshoz.

Hogy akarod csinálni?

A Dungeons & Dragons egy varázslatos játék. Igaz barátságokat, varázslatos történeteket és számtalan belsős mémet szülhet a csapatotokban. Vannak benne persze számok, szabályok és néha fel kell lapozni majd egy vaskos könyvet, hogy kitalálhassátok, egy varázslat épp hogyan működik az adott helyzetben, de mindez lényegtelen. Amikor egy tucatnyi hulla között értetlenül ácsorogva azt látjátok, rátok tör a városőrség, és egy hétig agyalhattok majd azon, mit fogtok mondani a parancsnoknak, akkor örökké hálásak lesztek azért, mert megvettétek az első kockakészleteteket.

Nincs nagyobb dicsőség annál, mint amikor 4 órányi küzdelem után elbukik a főgonosz, és nincs nagyobb dráma annál, mikor egy barátotok néhány szerencsétlen kockadobás után maga mögött hagyja az anyagi síkot. Ezekért a pillanatokért játsszuk a D&D-t, és reméljük, hogy ti is csatlakoztok majd egyik kedvenc hobbinkhoz. Mielőtt azonban zárnánk sorainkat, és elkezdnétek szervezni a következő hétvégi szerepjátékos alkalmat, itt hagyunk pár rövid tippet ahhoz, hogy gördülékenyen mehessen minden nektek is.

- Tartsatok nulladik alkalmat

A Dungeon Master üljön le a csapattal, és alkossatok együtt karaktereket. Beszéljétek meg, ki mi lesz, kinek mi a története és persze azt is, hogyan jött össze a csapat, miként találkoztak a szereplők.

- Kezeljétek nyíltan a dolgokat

A DM meséljen kicsit a világról és a kampány témájáról.

- Azt szeretnéd, hogy mindenki mindig karakterben legyen, drámai háttérsztorikkal és komoly hangulattal?
- Egy lazább kalandról van szó, ahol ezernyi goblin vérében fürdőzve harcoltok lootért és dicsőségért pár pohár sör és egy tál perec mellett?
- Mennyire lesz nehéz?
- Olcsó lesz a karakterek élete vagy a sztorira helyezitek a fókuszt?
- Egyalkalmas kaland lesz vagy a 20-as szintig tartó, eposzokba illő, hónapokig tartó kampány?

Ezeket a kérdéseket mindenképp érdemes alaposan átbeszélni, hogy minden játékos tudja, mire készüljön és hogyan építse majd fel a saját karakterét.

- Tartsatok szüneteket

A legtöbb RPG 4-6 órás játékalkalmakban szokott megfelelő ütemben pörögni (a ti asztalotoknál persze ez lehet több, kevesebb, megbeszélés kérdése), arról pedig nem szabad elfeledkezni, hogy a szerepjátszás sokat kivesz az emberekből. Érdemes éppen ezért 2-3 óránként felállni kicsit, elmenni egy szendvicsért vagy meglátogatni a mosdót.

- Figyeljetek egymásra

Mindenkit hagyjatok szóhoz jutni, ne vágjatok egymás mondandójába, és mindig figyeljetek a DM-re. Ha tisztelitek egymást az asztalnál, akkor sokkal gördülékenyebben mennek majd a dolgok, egyszerűbb lesz belerázódni a játékmenetbe.

- Érezzétek jól magatokat

A D&D egy játék. Az elsődleges cél az tehát, hogy jól szórakozzatok, és ha van valami a történetben vagy a rendszerben, ami nem tetszik, nyugodtan beszéljétek meg, alakítsátok át, vegyétek ki. Az RPG-s asztal egy biztonságos közeg kell hogy legyen, és mindenki felelőssége, hogy ez így is maradjon.

Sikeres kalandozást, rengeteg lootot, és 20-as szintű varázstárgyakat kívánunk mindenkinek!

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)