Hirdetés

Ez a Hasbro eddigi legnagyobb Marvel Legends figurája, de meg is kérik az árát

|

Egy kisebb vagyont kell kifizetni az óriási Galactusért.

Hirdetés

A figuragyűjtők számára igazi ajándékként érkezett a Haslab, vagyis a Hasbro azon kezdeményezése, melyen keresztül egyébként a kereskedelmi forgalomban jóeséllyel életképtelen, limitált, ugyanakkor végtelenül menő figurák létrejöttéhez lehet hozzájárulni. Gyakorlatilag egyes akciófigurákat közösségi finanszírozás segítségével lehet életre hívni.

Így született meg ez a Marvel Legends Galactus figura is, ami egy igazi gigász, ami nem kevesebb mint 32 hüvelyk, azaz 812,8 mm magas. Összesen több mint 300 darabból áll, és több mint 70 ponton mozgatható. Arca lecserélhető, háromféle verzió, köztük egy zombivariáns közül válogathatunk. 

Hirdetés

Mindezért persze alaposan a zsebünkbe kell nyúlnunk: a Marvel Legends Galactus attól függően, hogy az amerikai vagy a brit oldalról rendeljük, 399 dollárba (kb. 121 ezer forintba), vagy 399 fontba (nagyjából 167 ezer forintba) kerül. Ahhoz, hogy tényleg elkészüljön a világfaló ezen mása, összesen 14 ezer támogatóra van szükség, jelenleg kicsivel több mint 6 ezernél járunk, a projektből viszont hátra van még 44 nap.

Az alábbi galériában egy halom képet találtok az óriási figuráról, a további részletekért pedig érdemes ellátogatni a gigantikus Galactus hivatalos oldalára is.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)