Hirdetés

Ötszáz és ezer darabos kirakóst is hoz a Square Enix a Final Fantasy VII rajongóinak

|

Ha szeretitek a puzzle-öket és a közkedvelt szerepjátékot, akkor jó választás lehet bezsákolni egy készletet.

Hirdetés

Hivatalosan is megérkezett a várva-várt Final Fantasy VII Remake, így végre alaposabban is szemügyre vehetjük, milyen munkát végzett a Square Enix. Sőt, a csapat nemcsak egy újraalkotott klasszikussal készült az idei évre, hanem jóval kézzelfoghatóbb jóságokkal is is.

Hirdetés

A jelek szerint két kirakós puzzle-vel is készülnek a srácok a Final Fantasy VII-rajongóknak, és a tervek szerint még idén megérkezik mindkettő. Az egyik egy 500 darabból álló alkotás, amelyen a hetedik rész közkedvelt szereplőit láthatjuk, méghozzá úgy, ahogy anno Tetsuya Nomura megálmodta őket, tehát klasszikus illusztrációkról van szó. Ez elvileg október 28-án válik elérhetővé, és innen már előrendelhető 19,99 dollárért, vagyis picivel több mint 6500 forintért.

A második kirakós már 1000 darabból áll és a remake mellé érkezik, ugyanis a megújult Cloudot ábrázolja, amint az éppen a Buster Sworddal a kezében ücsörög a Hardy Daytona motorján. Ezért az alkotásért már 24,99 dollárt kell fizetni (több mint 8000 forint), de a tervek szerint már valamikor augusztusban megérkezik, és itt elő is lehet rendelni.

Ti szívesen kiraknátok valamelyiket?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)