Hirdetés

Ilyen lesz a Sniper Elite társasjáték

|

Már a Kickstarteren gyűjti a támogatást a Rebellion Unplugged izgalmas projektje.

Hirdetés

A Sniper Elite mögött álló stúdió tavaly novemberben jelentette be, hogy külön divíziót hozott létre, ami csak a társasjátékokkal foglalkozik majd. A Rebellion Unplugged rögtön be is harangozta, hogy az első játéka a Sniper Elite: The Board Game lesz, amely a népszerű mesterlövész szériája spin-offjának tekinthető. Akkor csupán ennyi derült ki a koncepcióról, most viszont minden más is.

Hirdetés

A közelmúltban elrajtolt a Sniper Elite társasjáték Kickstarter-kampánya, amelynek köszönhetően kiderültek a legfontosabb részletek a projektről. Játszható lesz egyedül és akár négyen is, utóbbi esetben az egyik játékos a Karl Fairburne nevű mesterlövészt testesíti meg, míg a másik három német katonákat irányít, akik megpróbálják megvédeni a bázisukat, valamint likvidálni Karlt. Az alábbi trailer részletesen bemutatja, hogy milyen lesz a játékmenet: 

A Sniper Elite: The Board Game a hír írásának pillanatában már össze is gyűjtötte a kért összeget, sőt húsz nappal a kampány vége előtt alaposan meg is haladta azt. Ez mondjuk nem csoda, hiszen aki legalább 60 fonttal (nagyjából 23 ezer forinttal) támogatja a projektet, az egy olyan Hitler figurát kap, akit ágyékon lőttek. Az alap verzió egyébként körülbelül 15 ezer forintba kerül. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)