Hirdetés

Játékfigurák buktatták le a Halo Infinite újdonságait

|

A Mega Bloks legújabb, Halo Infinite témájú kollekciója izgalmas találgatásokra ad okot.

Hirdetés

Bár idehaza kevéssé ismertek, a Mega Bloks termékei az építőkockák piacának második helyén tanyáznak a Lego mögött. Az évek során számos Halo témájú figurát, sőt komplett szetteket dobott piacra a gyártó a Microsofttal karöltve, így aztán cseppet sem rendhagyó, hogy az Infinite-re is kiterjed az együttműködés. Az már inkább meglepő, hogy a jelek szerint az új kollekcióból derülnek ki eddig nem ismert részletek a játékról.

Hirdetés

A légelhárító ütegnél vívott összecsapást ábrázoló képen szerepelő brute-ról megtudtuk, hogy a Hyperius névre hallgat, de ami még érdekesebb, a vállára erősített páncéldarab kísértetiesen emlékeztet Jameson Locke, a Halo 5: Guardians egyik főszereplőjének sisakjára. Emiatt azt sem zárhatjuk ki, hogy a Master Chiefet üldöző spartan már nincs az élők sorában.

Láthatunk továbbá egy Skiffet, a Banished frakció új járgányát, de mindez eltörpül amellett a feltételezés mellett, amelyik a szétnyitható és rögtönzött harcállássá alakítható Pelican csapatszállító hivatalos leírása alapján fogalmazódik meg az emberben. Ha ugyanis valóban egyfajta központi hubként szolgál majd a madár, akkor még valószínűbb, hogy nem alaptalan az a pletyka, miszerint teljes egészében nyitott világú lehet az Halo Infinite, vagy legalábbis egy jókora lépést tesz abba az irányba.

Várhatóan július 23-án kiderül, hogy mi igaz az eddig teóriákból, amikor az Xbox Game Studios házon belül készülő projektjeinek leleplezésével párhuzamosan egy mackósabb Halo Infinite gameplay beindítja azt a marketinggépezetet, amelyiknek el kell érnie, hogy karácsony környékén milliók akarjanak Xbox Series X konzolt vásárolni, mégpedig a 343 Industries PC-re és Xbox One-ra is megjelenő sci-fi lövöldéjével együtt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)