Hirdetés

Jönnek a Wonder Woman 1984 Barbie figurák

|

A DC-rajongó szülők hamarosan stílusos ajándékkal lephetik meg lányaikat vagy szuperhősökért rajongó fiaikat.

Hirdetés

Azt már megszoktuk, hogy a LEGO szinte minden nagyobb filmhez jelentkezik egy készlettel, azonban a Barbie figurákat gyártó Mattelről ugyanez nem igazán mondható el. Most azonban bejelentették, hogy a Wonder Woman 1984-hez érkezik egy Barbie szett, ami kissé ugyan fura lépés, bár Gal Gadot-ra pillantva igazság szerint nem lepődünk meg annyira.

Hirdetés

Több figura is érkezik, többek között Diana, aki civil ruhában, valamint a Wonder Woman jelmezben is látható. Emellett jön egy Steve baba is, és az elkövetkezendő kaland fő ellenlábasa, a Kristen Wiig által alakított Cheetah is kap egy gyűjtői figurát.

A legdrágább szett 80 dollárt kóstál, ebben benne van Diana és Steve is, de ha csak egy bizonyos figurára vágynánk, akkor külön-külön is megvásárolhatjuk őket lényegesen olcsóban. Ha részletesebben szeretnétek tájékozódni, akkor nézzetek szét a Mattel honlapján, ahol minden fontos infót megtaláltok és rendelni is tudtok. 

A koronavírus miatt jó pár hónapot csúszott a Wonder Woman 1984 premierje, ami így október 2-án debütál a mozikban, ha minden jól megy.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)