Hirdetés

Két klasszikus szettet is felújított a LEGO a cég szülinapjára

|

Kilencven éves lett a LEGO, ennek örömére pedig két jól ismert szettet adtak ki újra, persze némi ráncfelvarrást követően.

Hirdetés

Manapság már szinte mindenki elmondhatja, hogy a LEGO szerves részét képezte a gyerekkorának, hiszen az 1949-ben alapított cég évtizedek óta megkerülhetetlen az építőjátékok piacán és szinte minden, széles körben ismert franchise kapott már saját szettet, a vállalat saját gyártású sorozatairól (mint pl. a Bionicle vagy a Ninjago) nem is beszélve.

A LEGO most a kilencvenedik születésnapját ünnepli, nem is akárhogyan, ugyanis két klasszikus szettet is újra elővett, amelyekkel a cég hosszú és kreatív ötletekben gazdag történelmét igyekszik egy kicsit felidézni.

Hirdetés

Az egyik Az oroszlánlovagok kastélya nevű klasszikus középkori építmény, melynek eredeti változata 1984-ben jelent meg 627 darabos kiadásban, de az új verzió már nem kevesebb mint 4514 darabos (több mint hétszer akkora!) és természetesen lényegesen részletgazdagabb, alaposan kidolgozott belső terekkel és mozgó elemekkel. Aki ezt szeretné, annak nagy áldozatot kell hoznia: a szett 152 990 Ft-ba kerül.

A másik felújított készlet a Galaxis felfedező, ami a cég mára már jól ismert űrhajós szettjei közül az egyik első igazán nagy siker. Az eredeti változat még 1979-ben jelent meg,  318 darabból állt, viszont az ünnepi kiadásban ezt is alaposan feltuningolták, ugyanis már 1246 darabból állíthatjuk össze és a kastélyhoz hasonlóan ez is több új ötletet tartalmaz.

Az utóbbi szett augusztus 1-jén debütál 39 990 Ft-os áron, míg a kastély augusztus 8-án válik majd elérhetővé. Nektek melyik tetszik jobban?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)