Hirdetés

Kreatív easter egget rejt a LEGO-ból készült NES

|

A Nintendo konzoljának kockásított mása nemcsak ütősen néz ki, de tartogat egy kis meglepetést is.

Hirdetés

Rengeteg dolgot sikerült már lemásolni LEGO-kockákból, és gyakran a rajongók is kifejezetten kreatív módon képesek megépíteni egy-egy dolog kockásított mását. Nemrég pedig hivatalosan is elérhetővé vált a legendás Nintendo Entertainment System konzol LEGO-ból készült változata, aminek megépítése közben valami egészen különleges dologra lehetünk figyelmesek.

Hirdetés

A 2646 darab készlet tartalmaz néhány olyan elemet, amelyek látszólag nem passzolnak az alkotás többi részéhez, de bizony megvan a helyük ezeknek a színes apróságoknak is. Az a helyzet ugyanis, hogy ezeket felhasználva megépíthetjük azt a rejtett warp zónát, amivel a Super Mario Bros. World 1-2 pályáján is találkozhattunk már.

Így már nemcsak a játékban, hanem a valóságban is létezik ez az easter egg. Egy panel lepattintásával egyébként bármikor hozzáférhetünk a LEGO-alkotás ezen részéhez, szóval szerencsére nem csak építés közben csodálhatjuk meg az ügyesen újraalkotott pályarészt.

A kockásított NES egyébként már elérhető a hivatalos LEGO boltban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)