Hirdetés

Vajon ki nyomta le Barbie-t?

|

A Barbie gyártóját, a Mattelt is beelőzték. A világ legnépszerűbb játéka most éppen a...

Hirdetés

A LEGO! Brutális sikereket könyvelhetett el 2014 első felében. Az eladásaik tizenegy, a teljes bevételük tizenkét százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. Ez egész pontosan tizenegy és fél milliárd dán koronát, azaz kétmilliárd dollárt jelent. Ezzel megelőzték a Mattelt is.

Ehhez leginkább a nagy sikernek örvendő Lego Movie járult hozzá, ami önmagában 470 millió dollárnyi bevételt hozott, nem számítva azokat az eladott építőkockákat, amit a filmen felbuzdult gyerkőcök kaptak. Emellett Kínában ötven százalékkal (!) növelte eladásait a dán cég, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy nemrég egy gyárat kezdtek építeni a Távol-keleti országban.

Emellett a Csehországban és Mexikóban található gyárak kapacitását is növelni szeretnék, amihez reményeik szerint kereslet is társul majd. Egyrészt kérdéses, hogy a film lendülete mennyire marad meg az idei karácsonyi szezonra, illetve, hogy a közelgő LEGO témájú videojátékok mennyi eladást generálnak majd. Ha ezek a várakozásaik bejönnek, akár a Mattel előtt maradhatnak a második félévben is.

Mit gondoltok, maradhat piacvezető a LEGO?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)