Hirdetés

Valóban diszkrimináció, hogy felnőttek nem léphetnek be a LEGO játszótérre?

|

A Legoland Discovery Center játszóházába csak gyerekkel együtt mehetnek be a felnőtt látogatók, ez pedig néhány keményvonalas LEGO rajongó szerint a személyiségi jogok megsértése.

Hirdetés

Mind tudjuk, hogy a LEGO-val nem csak gyerekek játszanak, sőt, számos remek alkotást láthattunk már felnőttektől is, így nem meglepő, hogy az idősebb korosztály is megörült, amikor megnyílt az új Legoland Melbourne-ben. Azonban hamar szembesülniük kellett a ténnyel, hogy nem mindenhova léphetnek be.

Az új Legoland Discovery Center játszóterére felnőtt csak akkor léphet be, ha 16 éven aluli gyermeket kísér, ez pedig pár rajongó szerint diszkrimináció. Ráadásul egyikük azzal fenyegetőzött a Facebookon, hogy panaszt tesz a helyi állam erre szakosodott bizottságánál.

Az egyik panaszkodó azzal magyarázta elégedetlenségét, hogy ők nem mászókázni szeretnének, mint a gyerekek, hanem egyszerűen csak megnézni a látványos LEGO építményeket.

Egyébként a Legoland fontolóra vette már, hogy havi egyszer rendeznek egy külön eseményt az idősebb korosztálynak is, talán ez nyugtatja majd a felbőszült kockarajongókat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)