Hirdetés

Magyar ötlet nyomán készít csocsóasztalt a LEGO

|

Egy mindössze 16 éves srác elképzelése bizonyult a legnépszerűbbnek a játékgyártó cég versenyén.

Hirdetés

A LEGO bizony nemcsak népszerű filmes, videojátékos, vagy éppen képregényes franchise-okból szokott ötletet meríteni egy-egy vadonatúj készlet elkészítése előtt, hanem olykor a közösséget is bevonja egy újdonság megálmodásába. A LEGO Ideas kezdeményezésnek köszönhetően így láthattunk már kockásított zongorát, illetve írógépet is, egy versenyen pedig nemrég egy 16 éves magyar fiatal ötlete lett a befutó, amiből így természetesen valódi szett is készül.

Hirdetés

Fehérvári Donát egy egészen menő, LEGO-ból kialakított csocsóasztallal nevezett be a "We love sports!" elnevezésű versenyre, amelyen a legtöbb szavazat besöprése után sikerült is győzedelmeskednie, így hivatalos, kereskedelmi forgalomba kerülő LEGO-készlet lesz az ötletéből. A fiatal tervező számára valószínűleg már az is óriási dicsőség, hogy az ő alkotása lett a legnépszerűbb, de az sem mellékes dolog, hogy részesül majd a készlet bevételeiből.

Ha kíváncsiak vagytok arra, milyen vetélytársai akadtak Donát ötletének, akkor csekkoljátok a LEGO hivatalos oldalát!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)