Hirdetés

Már nem a Homályrév a világ legjobb társasjátéka

|

Sokáig uralta a BoardGameGeek listáját a Gloomhaven, de most más vette át a helyét.

Hirdetés

Nem érdemes nagyon szigorúan nézni a különféle toplistákat, hiszen sokszor az első tíz helyezettnek pont ugyanannyira lenne joga az első helyen állni, illetve, ahogy a BGG összesített listája esetében is, nem lehet egyik-másik játékot objektívan összemérni, ha nem ugyanaz a műfajuk, célközönségük, összetettségük. Valamennyire mégis mérvadó a BoardGameGeek felsorolása, ahol a játékosok is pontozhatnak, ez alapján állnak össze a listák, amik irányt mutathatnak a hobbiban épp elmélyülőknek.

Az összesített lista első helyén sokáig a Homályrév állt - cikket és videót is készítettünk arról, megéri-e a pénzét, megérdemli-e kitüntetett pozícióját. Most megtörtént a régóta várt trónfosztás.

Hirdetés

Február 18-án az első helyre lépett a Brass: Birmingham, egy összetett stratégiai játék, ami a 2007-ben megjelent Brass folytatása. Vállalkozók versengenek benne az ipari forradalom idejében, 1770 és 1870 között, hogy építkezve, hálózatokat kiépítve, vállalkozásukat fejlesztve, kereskedve kiszolgálják a keresletet, és így diadalmaskodjanak.

Várható egyébként, hogy a Homályrév hosszabb-rövidebb időre újra az élre tör, ha a rajongók aktivizálják magukat. Szépen feltört egyébként az Ark Nova is, illetve töretlenül tartja pozícióját a Pandemic Legacy: Season 1, aminek magyar változata sajnos már kifutott, és mivel legacy (egyszer játszható végig matricázás, kaparás, kártyarongálás miatt), használtan sem lehet hozzájutni

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)