Hirdetés

[Frissítve] 25 milliót dobtak össze Kickstarteren egy kamu társasjátékra

|

Nemcsak a játékszabályt, még a cég logóját is lopták, a Kickstarter mégsem tesz semmit.

Hirdetés

Frissítés: A Kickstarter végre felfüggesztette a projektet, így amíg kivizsgálják az ügyet, több pénzt már nem tud lehúzni az Overturn.

Korábban írtuk: A cikk megírásának pillanatában már csak 33 óra van hátra az Overturn Rising Sands társasjáték Kickstarter kampányából, amire több mint 25 millió forintot dobtak össze a rajongók.

Hirdetés

A játékra kevesebb mint 2 óra alatt meglett a pénz, köszönhetően a rengeteg gyönyörű minifigurának, és a szokásosnál jóval alacsonyabb árnak. Aztán amikor felmerültek az első kérdések, akkor a fejlesztők elkezdtek terelni. Napokat csúszott a beígért gameplay videó, kiderült, hogy az egyébként pakisztáni fejlesztők cége Kanadában lett bejegyezve (ez egyébként önmagában nem lenne olyan elképesztő, de nem igazán tudták értelmesen megindokolni), és a játékszabály is csak késve érkezett meg.

A szabály egyébként nagyon tetszett a támogatóknak, ami nem csoda, hiszen szinte egy az egyben átvették a Massive Darkness szabályát, még a szabálykönyv template-jét is lemásolták. A cég bemutatkozó leírása egy az egyben a Mythic Games bio-jának másolata, sőt, még a Foxtales logóját is úgy lopkodták össze.

A Massive Darkness-t kiadó CMON első embere már panaszt tett a Kickstarternél, de azok egyelőre semmit nem tettek az ügyben. A kampányból már csak másfél nap van hátra, és ha minden így marad, akkor megkapják a 25 millió forintot, aztán hogy lesz-e belőle játék, az már kérdéses.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)