Hirdetés

Pillanatok alatt összejött a pénz a Skyrim társasjátékra

|

A Bethesda és a Modiphius Entertainment projektjének közösségi kalapozása repülőrajtot vett.

Hirdetés

Márciusban számoltunk be róla, hogy a társasjátékok és a The Elder Scrolls V: Skyrim töretlen népszerűségét meglovagolva elkészül a Bethesda szerepjátékának asztali kiadása a Modiphius Games fejlesztésében, amely dolgozott már Fallout társason is korábban.

Az 1-4 főre tervezett játékról akkor még nem tudtunk sokat azon kívül, hogy a közösség segítségét kérik majd a megvalósításához, azonban most elrajtolt a támogatási lehetőség, és zajos siker lett a projekt. 

Hirdetés

A The Elder Scrolls V: Skyrim - The Adventure Game a Gamefoundon talált otthonra, a készítők 100 ezer fontot szerettek volna összekalapozni. A kívánt összeget 28 perc alatt (!) érték el, azóta pedig már közel 200%-nál tartanak, ami brutális siker. Természetesen a Modiphius gondolt rá, hogy nagy lesz az érdeklődés, ezért több mérföldkövet is meghatározott pluszban, amelyek többnyire új, kidolgozott figurákat kínálnak az alapcsomagban lévőkön felül. De mit is tud a Skyrim társas?

Várhatóan két darab, három fejezettel rendelkező kampányt élhetünk át benne: az egyik 25 évvel a videojáték eseményei előtt játszódik, a másik a Dragonborn érkezése előtt veszi kezdetét és az érkezése után fejeződik be. Mindkettő számos változóval és összecsapással van felszerelve, valamint a játék során a pálya is változik a döntések és más tényezők miatt. Szintén egyediséget visz az egyes bevetésekbe az NPC-kkel való interakciók, szóval sokadik menetre sem lesz unalmas a koncepció. Az alapjáték hat "pazar részletességű műanyag miniatűr figurát" tartalmaz az Elder Scrolls világának ikonikus fajaira támaszkodva, mint amilyen a khajiit, az altmer, a dunmer, az imperial, az orsimer és a nord. Ezen felül lesznek benne különböző kártyák, amik harcokat, fejlesztéseket, követőket, városokat, küldetéseket, felszereléseket és másokat ábrázolnak, a Dawnguard és a From the Ashes kiegészítők pedig további darabokkal bővítik a felhozatalt és az élményt. 

Az egyedül vagy akár három másik pajtással is játszható The Elder Scrolls V: Skyrim - The Adventure Game 2022 augusztusában érkezik majd meg a támogatókhoz, noha a magyar nyelvű kiadás egyelőre nem szerepel a tervek között. 

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GameStar közösség tagja? Gyere a GameStar Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)